hogy biztonságos élelmiszerek kerüljenek a fogyasztókhoz

2019.04.09. 14:00

Mi is kerül pontosan a húsvéti asztalra? – A nagy tavaszi élelmiszer-ellenőrzés

Március 25-én megkezdődtek a tavaszi célellenőrzések, a Fejér Megyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-felügyeletért felelős szakemberei fokozottan ellenőrzik a pácolt-, füstölt- és nyershúskészítményeket, a tojást, az édesipari termékeket, a szeszes italokat és a szezonális zöldséget, gyümölcsöt. Közeleg a húsvét…

Borsányi Bea

Ebben az időszakban a fentebb említett termékek azok, amelyekből a legtöbb fogy. A szakemberek nemcsak a forgalmazott termékeket veszik górcső alá, de az előállításukat is ellenőrzik, sőt a piacokon és a helyben árusító kistermelőkre is figyelmet fordítanak. Tavaly a tavaszi ellenőrzések során Fejér megyében 131 egység közel 500 termékét vizsgálták. Öt esetben találtak higiéniás jellegű problémákat, leginkább a takarítással és fertőtlenítéssel kapcsolatban. Három esetben volt gond a dolgozók egészségügyi kiskönyvével és egyetlen esetben találtak lejárt szavatosságú, ám csökkentett értéken kínált árut.

– A hatóságok feladata persze nem a büntetés, hanem az, hogy a fogyasztók asztalára biztonságos ételek kerüljenek. Ennek megfelelően öt esetben csak figyelmeztettünk, és egy esetben szabtunk ki bírságot – mondta el Sziebert Gergely, a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály vezetője, aki szerint az ellenőrzések eredménye megfelelt az országos átlagnak, a tendencia pedig javuló: jelöletlen termékkel vagy illegális forgalmazóhellyel egyáltalán nem találkoztak már tavaly sem, és a higiéniai problémák száma is visszaszorulóban van.

De vajon mire figyeljenek oda a húsvéti bevásárláskor? A főosztályvezető legelőször arra hívta fel a figyelmet, hogy csak biztos forrásból vásároljanak – az élelmiszerek házalva árusítása továbbra is tiltott (ez alól az egyedüli kivétel a dinnye). Csomagolt áruk esetében vizsgálják meg a csomagolás épségét, ha átlátszó, akkor nézzék meg a termék színét, állagát. A jelölések esetében az egyik legfontosabb a lejárati dátum, illetve az, hogy mit tartalmaz a termék. Ma már – erről mi is írtunk korábban – csak bizonyos hústartalmat meghaladó húskészítményt lehet például virslinek vagy párizsinak hívni.

Csokoládé elnevezést csak azok a termékek kaphatnak, amelyekben megfelelő a kakaóvaj–zsír aránya
Fotó: FMH Archív

– Ha például baromfirudat vesznek, attól ne várják el a baromfivirsli minőségét. Sonkákra is szigorú élelmiszerkönyvi leírások vonatkoznak, de a gyártástechnológiától függően a minőségben lehetnek eltérések, ami az árban is megmutatkozik. Pontosan meg van határozva például, hogy egy parasztsonkának milyen hús–zsír aránnyal kell rendelkeznie, ám ez nyilván ránézésre nem megállapítható. Ilyenkor érdemes elolvasni a jelölést, amelyen ezen felül többek között annak is szerepelnie kell, hogy gyors pácolású vagy lassú érlelésű sonkát tartunk a kezünkben. Ez természetesen az árat is befolyásolja. A sonkák esetében igaz, hogy a magas ár magasabb minőséget takar – mondta el Sziebert Gergely.

Sokan vásárolnak ilyenkor csokinyulat, csokitojást. Ezek esetében is igaz a virslis példa – csokoládé elnevezést csak azok a készítmények kaphatnak, amelyek rendelkeznek megfelelő kakaóvaj-tartalommal. Ha nyúlfigura elnevezésű árut vásárolnak csokoládényúl helyett, biztosan nem a minőséget választották, hanem bevonómasszából és egyéb összetevőkből készült, magas cukortartalmú édességet.

Sziebert Gergely, osztályvezető
Fotó: FMH Archív

A tojások jelölése talán a leginformatívabb. A tojáson található egy hosszú kód, amely a tyúk tartására utaló számmal kezdődik. Az 1-es a szabad, a 2-es az alternatív, a 3-as a ketreces, a 0-s az ökológiai tartást jelöli. Nyilván a ketreces tartás a leggyakoribb, és ezeknek a tyúkoknak a tojása a legolcsóbb. A szám után a HU azt jelöli, hogy magyar termékről van szó, végül az ezt követő két szám a megyére vonatkozik, Fejér megye a 06-os.

Ha kistermelőtől vásárolnak, nehezebb a helyzet, hiszen ők jelölés nélküli termékeket árusítanak, de bizonyos jogszabályok értelemszerűen rájuk is vonatkoznak.

Szánjanak egy kis időt a körültekintőbb vásárlásra, hogy biztosan olyan áruk kerüljenek a húsvéti asztalra, amelyek nem okoznak csalódást!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában