Arany fiamból Aranyemberré vált Kerkuska László főorvos

Hajlanak a polcok a könyvek és tudás alatt, amelyek évtizedek óta szolgálják Kerkuska Lászlót kórházi szobájában. Hippokratészi eskü a falon, körben fényképek babákról, fiatalokról, ünnepekről, együtt töltött időkről. Elismerések itt is, ott is, egy kupa aranylik a szekrény tetején, a napfény pedig a pázmándi dísz­polgári címre vetül.

48 éve a szakmában

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház gyermeksebészeti részlegének vezetője már hosszú ideje a műtőben. Most is gyermeket ment, van idő körbenézni, és átvenni az alap tudnivalókat: százezres nagyságrendű orvos-beteg találkozó, sok tízezer műtét, 48 év a szakmában – melyből 45 a Fejér megyei kórházban telt.

Múlt héten, telefonos beszélgetésünkkor kimerült volt a hangja, sokat és folyamatosan dolgozik. Ezen a napon sem volt ez másként, mégis, amikor megérkezik, szabadkozik. Pedig talán a műtőből érkező orvosnak nem kellene. Végtelen udvariassággal, kedvességgel és közvetlenséggel fogad.

– Anyám, aki most a 97. évében van, megkérdezte tőlem, milyen kitüntetést kaptál. Mondtam, emlékszel, gyerekkoromban mondtátok nekem, „arany kisfiam”. Azóta felnőttem, így lett belőlem Aranyember – meséli tréfásan, a szüleiről, nagyszüleiről mindig, mindenhol végtelen tisztelettel mesélő főorvos. A Tarsoly Ifjúságért Egyesület Aranyember-díjára utalt a doktor, akit nemrégiben ért az elismerés. A kitüntetésekkel egyébként ambivalens a kapcsolata, mint mondja, jobban szereti kijárni másnak, mint megkapni. Hát ilyen ember.

Minden erejét, tudását a fehérvári kórháznak adta, amelyből rengeteg gyermek profitált megyehatárokon túlról is.

Törődni, gondoskodni és szolgálni

– Nekem a Szent György kórház itt van legbelül – mutat a szívére. Aranyember magában nem létezik, teszi hozzá. Csak Aranyemberekkel együtt. És ez bizony egész életére jellemző igazság, kezdve a pázmándi idős bölcsektől és felmenőktől, az őt okító, nevelő pedagógusokon és munkatársakon át a feleségéig. Aki valószínűleg Arany­asszony, az Aranyember támasza a legjobb értelemben. – Az embernek szüksége van védőszárnyakra. Weöres Sándor gondolatával élek, amikor róluk beszélek: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra…” Ennek a bennünk lévő létrának minden egyes fokát Aranyemberek faragták. A feleségem például, aki szerintem a legjobb ember a világon, vezette a családunkat, miközben keményen dolgozott velem együtt. Megajándékozott gyerekekkel, a gyerekeim házastársakkal és unokákkal. Ők is ilyen Aranyemberek, még az unokáim is – mindig belevernek a létrámba egy fokot, hogy magasabbra jussak érzelmileg.

Amikor a családja születésnapján felköszöntötte, kapott tőlük egy olyan ajándékot, amivel azóta is minden reggel ébred: „Köszönjük a gondoskodást, törődést, Isten éltessen, nagyon szeretünk!” Nagyanyai öröksége is ez – törődni, gondoskodni és szolgálni. Olyan feladat, mondja, amely nélkül nem lehet az ember Aranyember.

Kerkuska László ilyen ember – akiről akkor is tudjuk, hogy arany a lelke, arany a keze, ha nem övezik útját elismerések. De szerencsére övezik.