Idén tavasszal ünnepli ötödik születésnapját a Tigris és Eufrátesz Társasjáték Klub

Nem túlzás azt állítani, hogy reneszánszát éli a társasjáték-ipar, a kiadók elképesztő ütemben jelentetik meg az újabbnál újabb játékaikat.

A megyeszékhelyen 2014-ben megalakuló Tigris és Eufrátesz Társasjáték Klub összejöveteleinek havi rendszerességgel otthont adó Öreghegyi Közösségi Ház ajtaján belépve egy elvarázsolt világba csöppenünk. A kislányok önfeledten kergetőznek az előtérben, miközben két teremben számtalan asztalnál zajlanak a legkülönfélébb játékok.

A digitalizáció a játék legfontosabb részét ölte meg: a „társast”

– Az egyetemi éveim alatt kaptam ajándékba az első társasjátékomat a feleségemtől. Nagyon megkedveltünk, de hamar kiderült, hogy ez csak egy ajtó, ami egy végtelen világba biztosít belépést. Rájöttünk, hogy nem csak a Ki nevet a végén és a Gazdálkodj okosan létezik. Ezen kívül hat-nyolc évig táboroztattuk Böjte Csaba növendékeit, a társasjáték egy esős napon aranyat ér. A saját és a táborozós vonalból született meg a klub ötlete – emlékezett vissza a kezdetekre Kozma Tamás Gáspár, aki kedvenc társasa után nevezte el a klubot, Reiner Knizia társasjáték-tervező tiszteletére.

Az asztalokhoz lépve a jótékony gyerekzsivajon túl egy másik világ tárul fel előttünk. Az egyiknél a kisebbek és a hölgyek a könnyed vidámságot nyújtó babszüretelős kártyajátékkal csalnak mosolyt egymás arcára, míg egy másiknál a láthatóan nagyon koncentráló sheriff a helyettese elvesztése után igyekszik túljárni az egymással is harcban álló banditák és rene­gátok eszén. Középen négy fiatal próbálja megmenteni a világot az elszabadult vírusoktól, a terem végében pedig egy ötfős csoport verseng a középkori Európa legjobb kereskedője cím elnyeréséért.

A társasjátékozást sokan költséges hobbinak gondolják, amit az ember környezetének adott esetben tolerálnia kell, Kozma Tamás azonban ezt határozottan cáfolja.

– A játék nem egy hobbi, mint a horgászat vagy a bélyeggyűjtés, hanem az emberi élet alappillére. Olyan, mint a munka, a család vagy a pihenés. Akinek az életéből kiveszik a játék, annak egy fontos pillére dől össze, ugyanis az ember attól ember, hogy tud játszani, és ez nem csak a gyerekekre igaz – vélekedett Kozma.

A Tigris és Eufrátesz előtt Székesfehérváron már létezett egy társasklub, ami estétől hajnalig várta az érdeklődőket.

– A mi családos életünkhöz ez nem passzolt. Szerettünk volna olyan klubot létrehozni, ahova gyerekesek is el tudnak menni. Fél év elteltével aztán át is alakultunk családos klubbá, holott azt szerettünk volna, hogy a gerincet a huszonévesek alkossák – árulta el a háromgyerekes családapa.

Öt esztendeje tizenöten kezdték, most alkalmanként 40-50 fővel számolnak, ám ez folyamatosan változik. A klub láthatóan életképes, egyre több ember fordul meg a foglalkozásokon, mindig jönnek újak. A részvétel ingyenes, üdítőt, gyümölcsöt és nassolni valót mindenki hoz magának és a többieknek.

– Még egyesületet sem alapítottunk, ez a civil szerveződés legtisztább formája. Mindenki szabad akaratából van itt, és annyit tesz bele a közösbe, amennyit szeretne. Nincsenek elvárások vagy kötelezettségek. Ez a klub csak és kizárólag önmagáért létezik – mondta a 40 éves férfi.

Kozma Tamás Gáspár a társasjátékozást jó válasznak tartja az egyre inkább digitalizálódó világunk nyújtotta kihívásokra.

– Azért haragszom a digi­talizációra, mert a játék legfontosabb részét ölte meg: a társast. Virtuális barátságok és szövetségek születnek, az ember-ember kapcsolat közé a gép oly mértékben betüremkedik, hogy elválasztja őket egymástól. Ha nálunk leülnek az emberek, akkor belenéznek egymás szemébe, érzik egymást, az izgatottságot és annak minden nonverbális gesztusát. Ez számítógépen keresztül egyszerűen lehetetlen. Teljesen egyetértek Émile Durkheim francia szociológussal, aki szerint a közösségi lét az ember alapszükséglete.