„Elég, ha csak ránk mosolyognak” – Szíjártó Istvánné buszsofőrrel beszélgettünk

Kezdjük az elején. Mikor döntöttél úgy, hogy buszsofőr szeretnél lenni?

Ez egy hosszú folyamat eredménye. Édesapám sofőrként dolgozott, később pedig az öcsém is. Úgyhogy azt mondhatom, már gyerekként érdekelt ez a pálya, de akkor még más kor volt, azt mondták nekem, ez nem nőnek való, így letettem róla. Éltem az életemet, vállalkozó voltam, megismertem a férjemet, aki egyébként szintén buszsofőr. Úgy alakult, hogy megszűnt a vállalkozásom, így gondoltam újra előveszem ezt a régi álmomat és valóra váltom. Nem mondom, hogy könnyű volt, de nem is teljesíthetetlen. Természetesen nem adják ingyen, meg kellett érte dolgozni rendesen. Emlékszem, a vizsgabiztos azt mondta, hogy legyek büszke magamra, sokan fognak felnézni rám, mert elvégeztem.

Milyen nehézségekkel nézel szembe munkád során?

Szeretem csinálni, imádom a munkám, de egy biztos. Mentálisan nagyon fárasztó tud lenni. Ezt a fajta fáradtságot sokkal nehezebb kialudni. Nem csak arról van szó, hogy ülünk és kész. Oda kell figyelni folyamatosan a gyerekekre, az idősekre és a forgalom összes résztvevőjére.

Egyéb nehézségekről nem tudok nyilatkozni, mert remek csaptunk van, ott segítünk egymásnak, ahol csak tudunk. Nem néznek ki azért a szakmában, mert nő vagyok. Összesen négyen vagyunk lányok a cégnél, úgyhogy azt mondhatom ez ma már nem számít annyira szokatlannak.

Miért szeretsz buszsofőr lenni?

Mert szabadnak érzem magam. Nem vagyok bezárva négy fal közé, kint lehetek a szabadban. Számomra buszsofőrként kinyílt a világ, és mindig történik valami érdekes, valami megmosolyogtató az utcán. Egyáltalán nem mondhatnám, hogy unalmas a munkám. Némi túlzással azt is állíthatom, hogy már bejártam a Dunántúlt is, és ez hatalmas élmény, valamint rengeteg tapasztalat. Nem utolsósorban pedig, szeretek vezetni, sőt, szerintem nagy járművet könnyebb is vezetni. Azonban a szeretet nem elég ehhez a munkakörhöz, elengedhetetlen még a hivatás tudat, az alázat. Hiszen feladatot látunk el, embereket szállítunk biztonságosan A pontból B pontba. Mindemellett figyelnünk kell a forgalom többi résztvevőjének az épségére is.

Milyen úgy vezetni, hogy nem kell váltót használni?

Rendkívül nagy könnyebbség, hogy úgymond nem kell még erre is külön figyelni, belvárosban nagyon hasznos. De ezen felül minden busz más és más, az egyiknek erősebb a motorfékje, a másik kicsit nagyobbat ránt „átváltásnál”. Ezek kihívások, amiket tudni kell kezelni, minden egyes buszt megfelelőképpen kell tudnunk vezetni, a régi csuklósoktól a modernebb buszokig.

Hogy viseled az ülőmunkát?

Eléggé nehezen. Eleinte nagyon furcsa volt, ugyanis dolgoztam kereskedelemben is, ahol nem volt megállás, folyton menni kellett. Azokban az időkben még rendszeresen sportoltam is gyerekeimmel és egymagam is, de mostanra elfáradtam hozzá mentálisan, pedig hiányzik az aktív mozgás. Ezt leszámítva egyébként, ahova csak tudok biciklivel, illetve gyalog járok. Remélem a tavasz jó hatással lesz rám, és kicsit én is megújulok.

Mi a helyzet a forgalommal? Hogy kezeled a stresszhelyzeteket?

Forgalomból nincs hiány – válaszol nevetve. – Azt vettem észre, hogy egyre kevesebb a türelme az embereknek. Én viszont úgy vagyok vele, hogy nem szabad idegeskedni. Nem veszem fel a negatív dolgokat. Reggel, mikor beülök a buszba, boldogan ülök be, és azon vagyok a munkaidőm végeztéig, hogy ezt ne hagyjam senkinek sem elrontani. És ez valószínűleg a legtöbb munkakörre igaz lehet. Mindegy, hogy mivel foglalkozunk, csak érezzük benne jól magunkat, szeressük csinálni! A felszálló utasok is sokat hozzá tesznek a napomhoz, például ha mosolyogva köszönnek, már szebben telik a munka és szívesen mosolygok vissza én is!