A 23 nyomdából 6 vészelte át a háborút, de a végére csak egy vállalat maradt Fehérváron

A nyomdák, csakúgy, mint más intézmények, a háború után elkezdték helyreállításaikat, gépeik üzembe helyezését. Székesfehérváron 6 nyomdaüzem maradt fenn, a város tőlük rendelte meg az élelmiszerjegyeket, a közigazgatási rendeleteket, felhívásokat és ügyviteli nyomtatványokat. 1945-ben ebben a 6 nyomdában alig 35 fő dolgozott. A nyomdászok többsége az alacsony kereslet és a pengő vásárlóértékének romlása miatt új szakmákat keresett, s főként a honvédségnél, a rendőrségnél, valamint az építőiparban, a kereskedelemben és a közigazgatásban helyezkedtek el. A nyomdákban hamarosan megjelentek az első újságok is. Mivel a Kossuth utcai Minerva nyomda betűállománya és nyomógépei rendezett állapotban maradtak, már a háború vége előtt ott nyomták a Fehérvári Híreket, amelynek első lapszáma 1945. január 6-án jelent meg. Terjesztésébe maguk a nyomdászok is bekapcsolódtak. 1946-ban újabb két lap kapott kiadási engedélyt: a Fehérvári Népszava a Pannónia Nyomdában, a Fehérvári Kis Újság a Vörösmarty Nyomdában készült.

Élet az államosítást követően

A nyomdák sem kerülték el az államosítást, amely 1949 decemberében következett be. A hat üzemelő nyomda élére telepvezetőt neveztek ki, majd 1950. április 1-vel összevonták őket, s az Észak-dunántúli Nyomdaipari Egyesülés felügyelete alá kerültek. Az Ady Endre utcai Csitáry nyomdát – ahol megfelelőek voltak a helyiségek, és ott volt a város első Linotype sorszedőgépe is – kibővítették. Ami az újságokat illeti, a Fehérvári Hírek és a Fehérvári Népszava összeolvadt és Fehérvári Napló címen jelent meg, a Fehérvári Kis újság megszűnt. 1950-51-ben az Észak-dunántúli Nyomdaipari Egyesülés a Pannnónia Nyomdavállalatot állóeszközeinek, berendezési tárgyainak érintetlenül hagyásával bezárta, 10 alkalmazottat elbocsátottak, 14 főt pedig a Csitáry nyomda telephelyére irányítottak át. A cél a nyomdaipar centralizálása és a létszámleépítés volt.

1952-ben megszűntek az országos szintű nyomdaipari egyesülések, felügyeletüket a megyei tanácsok vették át, de a közvetlen irányításukat a városi tanácsok látták el. A telepvezetőket igazgatói jogkörrel ruházták fel, és megbízást kaptak a vállalati forma kialakítására. Így alakult meg 1952 május 1-én a Székesfehérvári Nyomdaipari Vállalat. Mivel az Ady utcai üzem kinőtte kereteit, megfogalmazódott az átköltözés igénye, így 1954-ben a lezárt Pannónia Nyomdavállalat – amelyet addig készenléti üzemként tartottak nyilván – felújított helyiségeibe költöztek át. A Székesfehérvári Nyomda termelése emelkedett, amivel a munkaerő koncentrált megszervezésével lehetett lépést tartani. Az eszközállomány bővítését akadályozta a nyomdai gépgyártó vállalat és a nemzetközi kapcsolatok hiánya. Csak a nyomdaösszevonáskor felszabaduló eszközparkokkal tudtak bővíteni más üzemeket. A helyzetet nehezítette a szakmunkásképzés elhanyagolása és az alacsony fizetés is.

Két nyomda egy megyében

1954-ben a Fejér Megyei Tanács vette át a vállalat irányítását, amely Székesfehérvári Nyomdaként üzemelt to­vább. Az elhasználódott gépállomány cseréje a 60-as években kezdődött meg, a Fehérvári Napló nyomására pedig új épületet adtak át 1963-ban az Irányi utcában. Ez volt az első olyan üzem az országban, amely a technológiai követelmények figyelembevételével nyomdának é­pült. 10 évvel később elkezdődött a székesfehérvári és a dunaújvárosi nyomdaüzemek összevonásának előkészítése a Fejér Megyei Tanács határozata alapján. A cél, hogy a felügyelet és az irányítás egy kézben összpontosuljon a megyeszékhelyen, továbbá, hogy egy felsővezető legyen és megszűnjenek a párhuzamos feladatkörök. Így jött létre a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat, amely üzemenként 100-120 főt foglalkoztatott. A két üzem profilja megegyezett, de Fehérváron napilapot is előállítottak. A felsővezetésbe dunaújvárosi kolléga nem került, a két üzem között hosszú évekig rossz volt a kapcsolat. Az egyesülést azonban gazdasági növekedés és fejlesztések követték. Elsősorban a megye nyomtatványszükségletét kellett biztosítaniuk, a szabad kapacitásukat viszont kitölthették megyén kívüli megrendelésekkel.

Általában kis példányszámú megrendelések voltak jellemzőek, de hosszú, mintegy féléves átfutási idővel szállítottak. A gyorsabb teljesítés érdekében elkezdték kiépíteni a vállalatokon belüli házinyomdákat: az 1970-80-as években a megyében 18 házinyomda volt. A belső körleveleket, kisebb nyomtatványokat az üzemi nyomdának, a nagyobbakat, a szoros elszámolású nyomtatványokat, gyártmányismertetőket, a színes nyomtatványokat pedig a Nyomdaipari Vállalatnak kellett előállítania. Bővült az exporttevékenység is, és igény merült fel a színes termékek előállítására, ezért 1973-ban bevezették az offszettechnológiát. Néhány évvel később sor került a szövegelőállítás korszerűsítésére is, 1975-től az IBM folyószövegszedés is rendelkezésükre állt. 1979-ben indult el a Fejér Megyei Hírlap, a Dunaújvárosi Hírlap és az Ikarus üzemi lap előállítása ofszet rotációs gépen. Mivel szépen és minőségben dolgoztak, ezért számos országos lap nyomtatásának feladatával is megkeresték a nyomdát, de ez már meghaladta szövegelőállítói kapacitását.

Azok a 80-as évek…

1985-ben új vállalatirányítási formára tértek át: megszűnt a tanácsi irányítás, s a továbbiakban törvényességi fel­ügyeletet gyakorolt az intézmény. A vállalat ekkor 270 dolgozót foglalkoztatott a két üzemben. 120 millió forintos árbevétel mellett 14 milliós nyereséget értek el. A technika azonban ismét megérett a cserére. Az 1986-os év felkészülés volt a fényszedési technológia bevezetésére, az alapok megteremtésére. Az átállástól a munkakörülmények javulását – ólompor-ártalmak csökkenése – és a szövegelőállító kapacitás bővülését, gyorsulását várták. Az új fényszedősorhoz tartozó lézeres levilágító berendezések kapacitása 500 ezer jel volt percenként. A billentyűzetet pillanatok alatt le tudták cserélni cirill betűsről latin betűsre vagy fordítva. A korrigálás sokkal gyorsabb volt, a szerkesztők tördelőképernyőn látták a szöveget, a lézeres levilágító segítségével pedig, ha a fényképeket digitális jelekké alakító berendezéssel kapcsolták össze, akkor egy teljes oldalt tudtak fényérzékeny filmre vagy papírra vetíteni, amit az ofszetgép nyomólemezére marattak. Az üzemi lapokon, időszaki kiadványokon kívül mintegy 30 folyóirat készült a nyomdában.

Utolsó állomás

1988. január 1-től a nyomda neve Vörösmarty Nyomda lett, ami akkoriban egyedi volt az országban. A legjövedelmezőbb terméke a folyóirat volt. Négyfajta országos terjesztésű hetilap és folyóirat készült itt – a megyei lapok mellett – 100-150 ezres példányszámban. 1992-ben részvénytársa­sággá alakultak, melynek a dunaújvárosi nyomda is része volt. 1998 májusában a cég felszámolás alá került, amelyet az osztrák szállító, a Robert Placzek AG kezdeményezett, miután a felé irányuló 40 millió forintos tartozás régóta fennállt. A bíróság végül összesen 200 millió forintos adósságot állapított meg. A nyomda helyzetét tovább rontotta, hogy 1991-ben a hosszú időn át itt nyomtatott egyik hetilap kiadója sem tartott igényt a nyomda további szolgálataira, amely az akkori árbevétel 35 százalékát adta. A kiesést csak részben tudták pótolni. 1993-ban aztán a Fejér Megyei és a Dunaújvárosi Hírlap nyomtatása is Veszprémbe került, ami újabb pótolhatatlan kiesést jelentett. Átmenetileg olyan lapokat nyomtattak itt, mint a Demokrata, az Új Magyarország vagy az Új ember, de ezek nem voltak tartós és jó üzletek, kiadóik nem fizettek. A 90-es évek elején szükségessé vált újabb technológiai fejlesztéseket már nem tudták kivitelezni. Több alkalommal privatizációra is kísérletet tettek, eredménytelenül.

A felszámolás során a dunaújvárosi üzem külön üzletrészként talált vevőre, új tulajdonosa a Duna-Print Kft. lett. A fehérvári gépeket az 1991-es alapítású fővárosi gép- és anyagkereskedelemmel foglalkozó Goodwill Kft. vásárolta meg. A több ezer négyzetméteres ingatlan vevőkre várt, a dolgozók nagy része máshol helyezkedett el. Az Irányi utcai ingatlanban ma az Alto Nyomda működik.