Új előadás-sorozat indult a patikamúzeumban

Bobory Dóra történész adott alkímiatörténeti előadást. A hölgy olaszt és ógörögöt studírozott volt, majd középkortudományt is. Jelenleg, saját szavaival élve, háztartásbeli történész. Családjával Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban él, amely város, tapasztalata szerint, tudományos szempontból nem nevezhető vibráló közegnek.

De elkanyarodtunk. A Fekete Sas Patikamúzeum sokfiókos szekrénykéi, míves berendezése, miliője éppen megfelelt az alkímiának. A múzeumi házigazda még az előadót sem volt rest megszakítani, hogy elbüszkélkedjen: náluk, a patikában is megszagolható az alkimisták által előállított rózsavíz. Nyilván e nedvről beszélt ekkor Bobory Dóra. A Patikaleidoszkóp előadássorozat tehát jól járt, hogy ebbe a térbe álmodták meg szervezői.

Alkímia gyógyításra, gazdagodásra

A történész a kora újkori alkímia két fő csapásirányaként az orvosi célú, és az aranycsinálást ambicionáló alkímiát jelölte meg. Előbbi az univerzális gyógyszert, az elixírt kívánta megteremteni, utóbbi a nem nemes fémeket óhajtotta – egy kis variációval – „kijavítani”.

– A folyamatos támadások ellenére az alkímia teljes összetettségében fennmaradt és virágzott egészen a 18. századig, amikor azonban a modern kémia végérvényesen cáfolta legalapvetőbb téziseit. Az alkimisták egyre jelentéktelenebb, különc figurákká váltak – fogalmazott a történész. – Ez nem jelenti azt, hogy az alkímia elvesztette volna misztikus vonzerejét – fűzte gyorsan hozzá.

Szavai szerint idővel az alkímiával való foglalatoskodás sokkal inkább a hit és a meg-

győződés, semmint a tudomány szférájába vándorolt át.

Bobory Dóra nem mulasztotta el leszögezni: az alkímia művelői kezdetben a legkiválóbb filozófusokból kerültek ki, akikhez később, hosszú századok során orvosok, bányászati szakemberek és művelt főurak is csatlakoztak. Tudományos, erkölcsi vitákban ma is felmerülő témákat is szívesen feszegettek: például az élet gyógyszerekkel való meghosszabbításának, vagy éppen a mesterséges reprodukciónak a kérdését.