Útlezárással tiltakoztak

2019.01.21. 10:00

Fehérváron két helyszínen csatlakoztak az országos tüntetéshez

Néhány tucat autóval csatlakoztak a megyeszékhelyen a január 19-re meghirdetett tüntetésekhez. Az „Álljon le az ország!” elnevezés alatt futó események Fejérben az „Ébredj, Fejér megye!” néven szerveződtek.

Szanyi-Nagy Judit

Mindkét helyszínre – a 81-es főút Székesfehérvárról induló szakaszára és a 8-as elkerülő út Auchan-körforgalom felőli részére is – kilátogattunk, de ismerjük a mondást: egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Így lehetőségeinkhez mérten tapasztaltuk meg az utakon történteket, amelynek célja a tüntetők szerint az volt: a forgalom megbénításával együtt jelezzék a kormánynak, Fejér megye nem tűri el a diktatúrát, kiáll szabadságáért – utalva például a munka törvénykönyvének felülvizsgálatára.

A Sárkeresztúri úton a kifelé vezető sávot foglalták el a tüntetés résztvevői
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Az elkerülőnél kevésbé érződött a „blokád” hatása, hiszen kétszer két sávos útról van szó, így a rendőri irányítást figyelembe véve egy sávon könnyen haladhattak az utazók. Bámészkodók voltak: akadt, aki többször is körözött a körforgalomban azért, hogy lássa, mi történik.

A helyszínen voltak szimpátiadudálások is, néhányan integettek a mintegy harminc autóval kivonult tüntetőknek. Itt jobbára DK-s és jobbikos zászlókat figyeltünk meg, csakúgy, mint a 81-esen. Ez utóbbi helyszínen MSZP-s feliratú lobogó is felvillant a szintén mintegy harminc jármű – köztük egy kamion – egyikén-másikán.

A 81-es főúton komolyabb gondot okozott a lezárás
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

A megmozdulás itt sokkal érezhetőbb volt, előfordult, hogy egy időben ötven járművet – autót, buszt, kamiont – kellett irányítaniuk a rend őröknek a félpályás útlezárásnál. A 14 órakor gyülekezéssel kezdődő tüntetés tapasztalataink szerint békés volt, az elkerülőnél 17.30 körül már nem villogtak a rendőrautók.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget