Steinbach József: A ma embere kiált a hit és Isten után

Milyenek voltak a gyerekkori karácsonyai?

– Meghatározóak voltak számomra. Négyen voltunk, a szüleim, és mi ketten, az öcsémmel. Nagy szeretetben éltünk – kezdte válaszát a tíz éve hivatalban lévő püspök. – Az apám rendkívül szigorú ember volt. Amit most látok, akár körülöttem, de megtapasztaltam korábban az én gyerekeimnél is, hogy ők egy kicsit már elkényeztetettebbek. Az öcsém nagyon későn nősült, tünemények a gyerekei, de egy egészen más generáció… Öcsémnek mondom: „te idefigyelj, emlékszel, amikor apu ránk nézett? A tekintetéből tudtuk, hogy merre, hány óra.” Nem volt vita, viszont olyan szigorúsággal teli szeretet áradt az apánkból, ami az Isten szigorában is megvan. Nem véletlen, hogy az apakép alapján alkotja meg az ember az istenképét gyerekkorában. Az anyánk, nyilván mint édesanya, másképpen szeretett, de ez a kétfajta szeretet kiegyenlítette egymást. Minket minden vasárnap vittek istentiszteletre. Ez a hatvanas évek végén, hetvenes évek első felében volt, mégis tele voltak a templomok, jobban, mint most!

Herenden éltünk, ott akkor nem volt református gyülekezet, Szentgálra, a szomszéd faluba jártunk át. Oda busszal mentünk, vissza gyalog. Annak ellenére, hogy az öcsém néha nagyon keményen tiltakozott gyerekkorában, hogy „idefagyunk még szenteste is!”, ez rendkívül meghatározó élmény volt számunkra. Édesapám aztán fiatalon meghalt. Ez egy nagy törés volt a családban, olyan űr keletkezett akkor, amely tényleg az örök élet reménységével volt pótolható és elhordozható. A gyerekkori karácsonyaink a család, az összetartozás és a hit erejével megélt ünnepek voltak. Éneklés, imádság és igeolvasás is elhangzott ezeken az alkalmakon.

– Milyennek látja a ma emberének karácsonyát?

– Szerintem a ma embere azáltal, hogy készül, hogy ajándékot ad, hogy próbál megpihenni, ezzel – tudatosan vagy sem –, a hit után,

Isten után, Krisztus után kiált. Várunk valami nyugalomra, többre, megtisztulásra; fényre a sötétség idején. Én ezt értékelem, ez fontos, csak jobban meg kellene tölteni evangéliumi tartalommal.

– A karácsony alapvető ünnep azok számára is, akik nem hívőként határozzák meg magukat. Mit ajánl, milyen „technikák” vannak arra, hogy minél igazabban éljük át az ünnepet?

– Együtt lenni, jelen lenni a másik számára! Olyan felpörgött és hektikus világban élünk, amelyben az ünnepek is hétköznapiasodnak. Feladattá vált megtanulni újra ünnepelni. Nekünk, ha együtt van a család, mindig program az, hogy megnézünk egy filmet. Máskor koncertre megyünk vagy színházba. Ezek az ünnepekbe be vannak tervezve. Közös élményeket szerezni, ez az ünnep része, de karácsonykor nem szabad itt megállni! Lelkészként, egyházvezetőként azt mondom, hogy akár érti a ma embere, akár nem, karácsonykor ki kell mondani, hogy mi az, amit megünneplünk.

Karácsonykor Isten elküldte az ő egyszülött fiát, Jézus Krisztust, a megváltót, aki nekünk örök életet adott, és ez az örök élet beragyogja a földi életet. Az örök élet reménysége az, ami lehetőséget ad arra, hogy ez a földi világ is mássá legyen. Ez a keresztyén üzenet. Karácsonykor az történt, hogy az egyetlen Isten eljött erre a világra, testet öltött Jézus Krisztusban, és megváltott minket. Mindazt megoldotta, amit az ember – akármennyire szereti is a másikat –, nem tud megoldani: bűn, betegség, halál, a gonosz hatalma, amivel tele van a világ. Jézus Krisztus ezekből kínál számunkra megváltást.