koszorúk, díszek, képeslapok

2018.12.17. 18:00

Összefogás: kézzel-lábbal szorgoskodtak Szabadhídvégen

Ismét a kreativitás és a közösségi összefogás került előtérbe a hétvége folyamán Szabadhídvégen.

Szanyi-Nagy Judit

– Nem gondoltuk volna, hogy ekkora siker lesz a szombatra szervezett kreatív nap – kezdte értékelését Peládyné Jámbor Krisztina szervező. – A kultúrotthonban több mint ötvenen jelentek meg! – tette hozzá.

Ez pedig ismét a kiváló összefogást bizonyította. Az előkészületek reggel fél 8-kor kezdődtek meg a Lajoskomáromból beszerzett eszközök (filckarton, nikecel, koszorúalap, lyukasztó, tobozok, termések, szalagok) kipakolásával, és a meghirdetett 8 órai kezdést követő tizenhetedik percben már telt házzal zajlott az esemény.

– A sikerben valószínűleg az is közrejátszhatott, hogy az óvodások ugyanezen a helyszínen próbáltak együtt a falukarácsonyi ünnepségre, s a nevelés nélküli munkanapon a szülők nagy része úgy döntött, szívesen marad gyermekével együtt a kreatív alkalmon. Az iskolásokat pedig az önkormányzat kérte ki igazoltan; még a „vidéken”, Lajoskomáromban és Felsőnyéken tanuló diákokat is – mesélte szerényen Krisztina, holott látszódott, a siker nem csak ezen múlt.

A rendezvény ugyanis az Együtt Szabadhídvégért Egyesület és a Napsugár Óvoda együttműködésével, a képviselő-testület anyagi támogatásával és egy sikeres EFOP-pályázatnak köszönhetően jött létre. Az alapanyagokból fakorongos díszek, ajtókoszorúk és ablakdíszek, valamint tucatszám kreatív, szétnyitható képeslapok készültek. Ha egy-egy eszköz hiányzott, a problémát megoldották: körző helyett például poharakat, kistányérokat használtak. Mindeközben pedig szépen fogyott a lilahagymás májkrémes, vajas és szalámis kenyér, a szendvics, illetve az üdítő, ásványvíz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában