Komfortos utak, megújuló buszmegállók

2018.11.09. 14:00

Egyre több fejlesztés valósul meg Sukorón – a cél a folytatás!

Újulnak az utak, a buszmegállók, de a jövőben is hasonló fejlesztésekre lehet számítani Sukorón. A közelmúlt és a közeljövő egybemosódik a településen – a közlekedés azonban egyre komfortosabb!

S. Töttő Rita

A buszmegállók a település fontos központjai, amelyek felújítása megkezdődött

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Számos fontos fejlesztés valósult meg az utóbbi időben Sukorón. A szerencsés fekvésű és jó hangulatú Velencei-tavi településen láthatók is a folyamatos munkálkodás nyomai. Ennek szép példája, hogy a településen egy 75 millió forintos uniós pályázatnak köszönhetően tizenhárom utcát felölelő felszíni vízelvezetési munkálatok valósultak meg – kezdi a felsorolást Mészárosné Hegyi Gyöngyi, Sukoró polgármestere, hozzátéve: ehhez társult egy útfelújítási program, amelyet önerő bevonásával tudtak megoldani.

Útfejlesztés, buszmegálló

– Az összehangolt kivitelezések eredményeként számos utca újult meg, kapott új aszfaltot, és a pályázati programnak megfelelően megvalósítottuk a szükséges csapadékvíz-elvezetés programot is. Számomra fontos a komplexitás, a szükséges, egyes egymásra épülő programok összehangolt kivitelezése, hiszen valamennyi feladat megoldásra várt, így hát jóleső érzés egy egymást kiegészítő kivitelezés egészének az eredményét egyben tudni és látni.

Ezt követően pedig a napokban adtak át a településen közlekedők számára a teljesen újjáépített Táncsics utca buszfordulót, az ide tartozó felújított buszöblöt és a csatlakozó új járdaszakaszt. Ebben a programban valósult meg a Zsuzsi büfé előtti buszöböl felújítása és az ehhez kapcsolódó új járdaszakasz is. Mint kiderült, az évek óta várt felújítás önerőből valósult meg: és bruttó 40 millió forintba került.

A buszmegállók a település fontos központjai, amelyek felújítása megkezdődött
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Az elmúlt időszakban két új buszvárót helyeztünk ki és hamarosan a harmadik is elkészül. Ennek eredményeként időjárástól védett helyen várhatják a buszt az utasok. A beruházás harmadik szakaszát, a Körmös utcánál, a jövő évben folytatjuk. A településen élők számára, főleg az idős emberek, az itt élő és újonnan beköltözött kisgyermekes családok számára nagyon fontos az orvoshoz, az iskolába, a munkahelyekre való biztonságos eljutás.

Célunk, hogy Sukorón pár éven belül valamennyi utca szilárd burkolatot kapjon.

A szép fekvésű Sukoró lejtős utcái megkövetelik a célunk megvalósítását, hiszen valamennyiünk számára fontos, hogy biztonságos, jól közlekedhető utakat tudjunk magunkénak. Sok feladat vár még ránk, hiszen a több mint 49 kilométeres belterületi utak mellett a rossz állapotban lévő vápás hegyi utakat is folyamatosan javítanunk kell. Ezt már az idén elkezdtük, de nem állunk le, a közeljövőben, még ebben a hónapban kátyúzunk, így több négyzetméternyi vápás szakaszt is javítunk – fogalmazott a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában