A bicskei mentősök Bicske Városáért Közösségi Díjat kaptak

A mentősökkel legtöbbször vészhelyzetekben találkozunk. Nekik napi „rutin” az életmentés, máskor józan szavaik nyújtanak eleve megnyugvást a rémült és elbizonytalanodott embereknek. A bicskei mentőállomás dolgozóit a város önkormányzata Bicske Városért Közösségi Díjban részesítette Szent Istvánkor. Bálint Istvánné alpolgármester egyszerűen fogalmaz, amikor e hétköznapi hősökről szól. „Tettek ők annyit mindnyájunkért, hogy megköszönjük nekik, s egy kicsit mi is tegyünk értük”. Az október 27-ikére hirdetett önkormányzati szervezésű jótékonysági bálon a mentőállomás eszközeire gyűjtenek, hogy kicsit komfortosabban érezhessék magukat a bajtársak, míg a riasztásra várnak – a testület egymillió forintos alapot hozott létre, amihez hozzáteszik a befolyó adományt. Puritán társaság a mentősöké, a tisztaság és a rend a fontos náluk, másra nemigen tartanak igényt.

- A díjátadó ünnepségre engedélyt kértünk, hogy a két mentőautónkkal „vonulhassunk” – idézi Kutenics Péter mentőtiszt, a mentőállomás vezetője a napot. – S mindkettőt riasztották is, hiszen szolgálatban álltunk. A közönség láthatta, amint villogva kivonulnak a kocsik.

A huszonnégy órás kivonuló szolgálatot ellátó bicskei mentőállomáson öt mentőtiszt, 9-10 mentő szakápoló, s kilenc gépkocsivezető dolgozik két orvossal. A riasztástól függ, hogy orvos is vonul-e a kocsiban, s a mentőtisztek, ápolók, sofőrök is elképesztő egészségügyi tudás birtokosai! Herceg István tizenöt éve vezet mentőkocsit, neki is mindent tudnia kell a felszerelésről, életmentő eljárásokról. S aki pár évet lehúz itt, az marad is. Demeter Emil, Tokodi Károly harminc évnél régebbi „motorosok”. Kutenics Pétert középiskolásként fogta meg a szakma, egy egyszerű elsősegélynyújtó szakkör során. Egyenes út vezetett a főiskolára, tizenkét éve vezető a bicskei állomáson, ő is vonul személyesen. Legtöbbször Székesfehérvárra száguldanak, de több községből Tatabányára, másikakból Budapestre irányít a központ.

- Könyvet tudnék írni az igaz történekből – mondja Tóth Attila szakápoló. Harmincnégy esztendő alatt mindent megélt, ami egy mentősnek kijut. Vezetett le szülést az árokparton, csillapított vérzést a közlekedési balesetek káoszában, s két-három naponként biztosan végrehajt életmentést is, infarktusnál, közlekedési balesetnél, a legkülönbözőbb élethelyzetekben. Mint a bajtársai. A gyermekhalál megszokhatatlan, fűzi hozzá halkan, férfias meghatottsággal, s erre a többiek is bólogatnak. Az ismerős halála is megrázza a legerősebb férfit is. Időjárási frontoknál, ünnepek előtt a mentősök előbb érzékelik a balesetek, szülések emelkedéséből a bekövetkező változást.

- Édesapám, Szoboszlai László huszonnyolc, én tizennyolc éve dolgozom itt – mondja Szoboszlai Zoltán mentő szakápoló. Párosuk szinte legendás ezzel a közös elhivatottsággal. Egyszerre is vannak szolgálatban, de egy kocsin soha, ez íratlan szabály, Zoltán önkéntes tűzoltó is. Tavaly csaknem háromezerszer riasztották a bicskei mentősöket, ez napi átlagos nyolc kivonulás. De a legtapasztaltabb, leggyakorlottabb mentősnek is összeszorul kicsit a torka, ha érkezik valaki személyesen hozzájuk, vagy telefonon hívja őket. Hogy őt visszahozták a halálból, s kapott egy újabb esélyt tőlük. És köszöni szépen.