szeméthalmaz

2018.08.28. 17:30

Tarthatatlan állapotok uralkodnak Fehérvárcsurgó külterületén

Aláírásgyűjtést kezdeményezett a község elöljárója. Azt kívánja elérni, hogy a Depónia a külterületen is ürítse a kukákat.

B. Kiss László

A csurgói szemétgyűjtő pontokon nem szokatlan az ilyen látvány Fotó: A lakosok

Megközelítőleg ezer ingatlan található Fehérvárcsurgó külterületén. Ezek egy részét állandó jelleggel lakják, a többit hétvégén, illetve nyaranta használják. Ugyanakkor – állítja Schmidtné Cser Viktória, a község polgármestere –, az itt keletkező kommunális hulladék összegyűjtése, elszállítása nincs megoldva. Merthogy szavai szerint nem jelentenek megoldást azok a közút mellett levő, úgynevezett gyűjtőpontok, ahová a Depónia egy-egy szemeteskonténert telepített. Ezek a konténerek túl kicsik, azokat a zsákokat, melyeket mellettük helyeznek el, széttépik a macskák és a rókák. Az ingatlantulajdonosok fizetnek a szemétszállításáért, az illegálisan lerakott hulladék eltakarításáért pedig fizet az önkormányzat is, mégpedig 400 ezer forintot negyedévente. A polgármester szerint ezért jogos az igény, hogy a szemetet a Depónia az ingatlanok elé kihelyezett edényekből gyűjtse össze. Ez pedig – tekintettel a szűk utcákra – megoldható lenne kis kukás autóval, amellyel rendelkezik a közüzemi szolgáltató – nyilatkozta lapunknak Schmidtné Cser Viktória.

A polgármester által elmondottakról helyszíni szemle során igyekeztem meggyőződni. Az egyik szemetes konténernél megállva többen is odajöttek hozzám.

A csurgói szemétgyűjtő pontokon nem szokatlan az ilyen látvány
Fotó: A lakosok

Papi Koppány szerint a konténer környéke csak azért olyan rendezett, mert előző nap összeszedte a mellé dobált hulladékot. Egyébként hétfőn ürítik az úgynevezett gyűjtőponton elhelyezett mindössze ezerliteres edényt, de – mint azzal szembesültem – szerda délelőtt már dugig volt. A csurgói víztározót átkaroló közúton számottevő gépkocsiforgalom van, az út szélére állított konténernél olyanok is raknak ki szemetet, akiknek nincs ott ingatlanjuk. A kuka mellé rakott műanyag zsákokat szétszedik az állatok, s a szemetet aztán szétteríti a szél, meg a kasza, amellyel a padkán a füvet vágják.

A szemetestől – mutatta Simon Géza – két méterre egyébként tábla áll, a következő felirattal: „Vízbázis. A vízellátás biztosítása érdekében a terület szennyezése, hulladék lerakása hatóságilag tilos!”

– Még hogy gyűjtőpont! – méltatlankodott egy harmadik lakó, Mézes Zoltán. – Még csak lebetonozva sincs, és legalább egy kamerát elhelyezhetnének, hogy távol tartsa az illetékteleneket.

A polgármester, Schmidtné Cser Viktória lapunknak elmondta, aláírásgyűjtést kezdeményezett
Fotó: FMH Archív

Ahol a mixer, s a rönkszállító autó elfér, ott el kell férnie a kukásautónak is. S ha télen nem is, de legalább nyáron közlekedhetne – mondta. A közterületre kitett gyűjtőedények nagyságát, darabszámát, helyét az önkormányzattal történt közös bejárás eredményeként állapították meg – állítja megkeresésünkre adott válaszában a Depónia. A konténereket a szolgáltató térítésmentesen bocsátotta a település rendelkezésére.

A Depónia szerint a közvetlenül a közút mellett található edényeknek új helyszíneket jelöltek ki, s ezen gyűjtőpontok kialakítását (például szilárd vagy zúzalékos burkolat) az önkormányzat vállalta. Ez azonban a mai napig nem történt meg – szögezi le a cég lapunknak küldött válaszában.

„Szakmailag továbbra is az az álláspontunk, hogy a jelenlegi gyűjtési rendszer az, ami működőképes, mert a terület útjai minőségüket, útűrszelvényüket tekintve jelenleg alkalmatlanok a hulladékgyűjtő gépjárművek közlekedésére, az ingatlanok elé kihelyezett hulladékok közvetlen összegyűjtésére. Az illegálisan lerakott hulladékok gyűjtése, eltakarítása pedig nem része a közszolgáltatásnak” – fogalmaz a cég. Az illegális szemétlerakás a közterületen elhelyezett szemeteskonténerek körül, sajnos, általános jelenség, és nem csupán Fehérvárcsurgóra jellemző. Erre pedig – legalábbis a Depónia tapasztalata szerint – sem a nagyobb, sem a több gyűjtőedény nem jelent megoldást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában