Entente Florale Europe

2018.07.07. 08:00

Virágos Lajoskomárom – Javaslatokat kaptak a fejlődéshez

Az Entente Florale Europe virágos verseny nemzetközi zsűrije jött, látott, értékelt és javaslatokat is tett.

Szanyi-Nagy Judit

A helyiek a Béka-tónál is megtúráztatták a bírákat

Fotó: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

Korábban lapunk hasábjain is olvashattak az Entente Florale Europe nemzetközi verseny kilenctagú zsűrijének lajos­komáromi látogatásáról. A feszített tempójú bejárást egy, a látottakról szóló diskurzus követte, amelynek tanulságairól, eredményeiről a szigorú ítészek nem tájékoztatták a közvéleményt.

‒ A hivatalos eredményhirdetés szeptember 22-én lesz Írországban. Eddig az időpontig köti a zsűritagokat a titoktartási fogadalom ‒ tudtuk meg Pirtyák Zsolt polgármestertől, aki azt is hozzátette, miután letelt a rendelkezésre álló (négyórás) zsűrizési időszak, a másfél órás, zárt körű tanácskozást egy másfajta tájékoztató követte.

 

‒ A zsűrizés kimeneteléről nem nyilatkoztak a szakemberek, de a fejlődéshez kapcsolódó ötleteiket megosztották velünk. Látták, hogy a település komoly potenciállal bír, megjelenik benne a fenntartható és környezettudatos nevelés, a megfelelő kommunikáció, de a zöldterületek száma és minősége, valamint az épített struktúrák nagy része is rendben van. Fejlesztési ötletként a vízhasznosítással kapcsolatban tettek javaslatot: jobb lenne, ha a betonárkok, vízelvezető csapadékrendszerek nem vezetnék ki a csapadékot a településről ‒ számolt be az elhangzottakról a polgármester.

A helyiek a Béka-tónál is megtúráztatták a bírákat
Fotó: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

Az elöljáró elmondta, a zsű­ri­tagok tájépítészek, szak­mérnökök voltak, s egyben a turisztikai lehetőségeket is nézték. Javaslataikban Lajos­komáromot nem a virágzó osztrák turistaparadicsomokkal vetették össze, hanem egy-egy hasonló adottságú osztrák, belga, holland településsel.

‒ Igyekszünk megfogadni a javaslatokat, de hosszú út vezet a megvalósításig. A lehetőségeinkhez mérten mindent megtettünk, Lajoskomárom igazi arcát mutattuk: a bírálati napon teljesen őszinték voltunk, a szép központot és a jó infrastruktúrát éppúgy megmutattuk, mint a szegényebb házakat, előkerteket. Ezt értékelte is a zsűri ‒ tette hozzá Pirtyák Zsolt, aki személyesen is ott lesz a szeptemberi eredményhirdetésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában