Együtt örült az egyházmegye – A papszentelésről kérdeztük Spányi Antalt

– Az egyházmegyékben a papszentelés szokványos körülmények között, a tanév végén történik, amikor a főiskolai, egyetemi végzettséget megszerzik a kispapok. A mi egyházmegyénkben sok évre visszamenőleg Keresztelő Szent János születéséhez kötődik a papszentelés. Örömmel vettem át én is ezt a hagyományt. Idén azonban kivételesen egy nappal előbb tartottuk. Keresztelő Szent János születése vasárnapra esett, így a többi pap nem tudott volna eljönni, hiszen a saját templomába kell ezen a napon szolgálni mindenkinek. De azért, hogy együtt tudjunk örülni a papszentelésnek, áttettük a szertartást szombatra – mondta elöljáróban lapunknak Spányi Antal megyés püspök.

– Ki volt Keresztelő Szent János?

– Keresztelő Szent János Jézus előfutára, ahogy a Biblia mondja. Ő beszélt az eljövendőről, ő mutatta be Jézust az embereknek: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” Emellett ő volt az, aki Jézust megkeresztelte a Jordán folyóban. Ott van Jézus mellett, mint ahogy a papnak is ott kell lennie a Megváltó mellett.

– A kispapnak miben változik meg az élete, miután pappá szentelik?

– Amikor egy kispap fölszentelést nyer, először diakónus lesz. A diakónusszentelés után jön a papszentelés. A papi rend teljességének a birtokosa a püspök, akit külön szentelnek. Amikor a diakónus pappá válik, akkor minden szentség előtt megnyílik az út számára, egyet kivéve: az egyházi rend szentségét nem szolgáltathatja ki, tehát papot nem szentelhet. Ez a püspöki szolgálathoz tartozó feladat.

A pap először kikerül egy plébániára, ahol arra törekednek, hogy káplán, azaz beosztott lelkipásztor legyen. Egy plébános útmutatás mellett gyakorolja a papi életet, amit elméletben korábban már megtanult. Sajnos nálunk nem nagyon sokáig lehet valaki káplán, mivel elég nagy a paphiány. A papok gyorsan kikerülnek ebből a helyzetből és lesznek felelős lelkipásztorok. Önállóan kapnak egy plébániát, amit vezetni, ellátni kell és az életét szervezni.

– Mit kell tanulni annak, aki pap szeretne lenni?

– Régebben úgy volt, hogy a papságra készülő fiatalember elég korán, gyerekkorában elkezdett ministrálni, segédkezni az oltár, templom körül. Megszerette és belenőtt a papságba. Manapság több olyan eset van, amikor egy fiatalember, már felnőttként megérik arra, hogy döntsön az életéről, és jelentkezik kispapnak. Őket a Püspöki palotában egy bizottsággal fogadom, és ha alkalmasnak ítéljük meg a benyomásaink alapján, akkor felvesszük. Ezt viszont megelőzi az orvosi vizsgálat. Ez elég széles pszichológiai vizsgálat is. Ez azt célozza, hogy azt a terhelést, azt az életformát, amit a cölibátus, azaz a papi nőtlenség jelent, bírja-e. Ha alkalmas, akkor szemináriumba küldöm a kispapot, Budapestre, ahol vagy főiskolai, vagy egyetemi szintű képzésben részesül. Amikor az 5 évet sikeresen elvégzi, akkor diakónussá, a 6. év végén pappá szenteljük őket.

– A diakónusnak mi a szerepe? Miben tud a legtöbbet segíteni?

– Az egyházban kétféle diakónusról beszélünk. Vannak állandó diakónusok. Ők nős, családos emberek, akik elvégezték a teológiát, de nem lettek papok. Nem érezték azt az elköteleződést, hiszen családdal nem lehet valaki pap a római katolikus egyházban, vagy más hivatás ébredt bennük. Ők általában világi munkát végeznek, szabadidejük egy részét tudják odaáldozni arra, hogy segítsék az egyházat, a plébánosokat. Akkor szentelnek valakit állandó diakónussá, ha teológiai végzettséggel rendelkezik, van állása és a családja is beleegyezik ebbe. Fontos, hogy a plébánossal jóba legyenek, tudjanak együtt dolgozni, mert egy családos diakónust nem lehet úgy áthelyezni, mint egy magányos papot. A másik az átmeneti diakónus, aki pap szeretne lenni. Ő általában egy évig diakónus és egy plébánián segít. A helyet és azt, hogy milyen munkát kell végeznie, én határozom meg. Hogy mibe tud segíteni, az a plébánosnak a belátására van bízva. Az a jó, ha mindent lát. Látja, hogy a plébános miként végzi a munkáját, milyen örömöket él meg, milyen csalódásai, keserűségei vannak. Így személyes benyomást szerez a papságról. A diakónusok keresztelhetnek, hittan órákat tarthatnak, prédikálhatnak, eskethetnek, azaz jegyeseket tudnak felkészíteni és a szertartását is elvégezhetik. Akár önállóan is tud igeliturgiát tartani. Szentmisét nem tarthat, gyóntatni nem gyóntathat, betegek kenetét nem adhatja fel, mert esetleg gyóntatni is kell a beteget. De a többi szentségben szabad. Tehát, ha el kell látni egy plébánosnak 5-6 falut, akkor nagy segítség egy diakónus, akit el lehet küldeni 2-3 faluba, hogy úgynevezett igeliturgiát tartson. Ami hasonlatos egy kicsit a szentmiséhez, de nincs benne átváltoztatás. Igehirdetést ad, felolvassák a szentmisének olvasmányait, ahhoz hozzáfűzi a gondolatait, az oltári szentséget kioszthatja, mert áldoztatni áldoztathat és ad áldást is a hívekre. Ez olyan szolgálat, amiben sok terhet le tud venni a plébánosnak a válláról.