Dupla Iránytű jár a fiatal mentőautó-vezetőnek, Huszti Józsefnek

A fiatalember a bajtársai szavazatai alapján kapta az elismerést, amelyet olyan mentő kaphat, aki példamutató munkájával bajtársait is motiválja. József ráadásul nem először részesült e jelentős szakmai elismerésben: tavaly is ő kapta meg ugyanis a díjat.

– Amikor megtudtam, másodszor is elismertek, nem tudtam, mit szóljak hozzá... Nagyon megtisztelő, hogy a bajtársak ismét rám gondoltak – tárja szét a karját. A fehérvári mentőállomáson beszélgetünk, nehéz olyan helyet találni, ahol nem zavarunk senkit. Vagy pihen, vagy felkészülve várakozik valaki mindenhol. József hatodik éve dolgozik itt, felesége, három gyermeke várja haza Sárkeresztúrra minden szolgálat után.

– Nagybátyám futballozás közben infarktust kapott. Olyan fokú tétlenséget éreztem, amit nem tudtam legyűrni. Ezért döntöttem úgy, olyan pályát választok, ahol tudok segíteni a bajba jutottakon.

A fehérvári állomást pedig azért választotta, mert a megyében ez a „legpörgősebb” hely és mert szerinte itt a legjobb a társaság. Melyet egyébként összekovácsolnak a mindennapos élmények. – A legemlékezetesebbek mindig a szülések. Amikor új élet születésénél segédkezhetünk, az nagyon jó érzés. Emlékszem az elsőre, amikor a mentőautóban született meg egy baba. Szerencsére anyuka is, kisgyerek is rendben, egészségesen jött ki a történetből, jó visszaemlékezni rá – mondja. – De mindent szeretek a munkámban – teszi hozzá gyorsan. – Például az idősek segítését. Amikor kimegyünk valahová, nem csak az a dolgunk, hogy egészségügyileg ellássuk az embereket, hanem hogy lelkileg is foglalkozzunk velük. Az úgynevezett pszichés vezetés során láthatóan megnyugszanak kicsit. Együtt kell érezni a beteggel, másként nem lehet ezt csinálni...

Amikor feszült helyzet van, haláleseteknél, baleseteknél azonban már a segítő is érintett lehet lelkileg. A tragédiák emlékét vajon hazaviszi a mentő? – Én ezt másként fogom fel – magyarázza a díjazott. – Azért megyünk ki, hogy segítsünk. Én nem szoktam hazavinni a munkámat, megpróbálom lezárni szolgálat végén. Persze a halálesetek megviselnek engem is. Ilyenkor megbeszéljük egymás közt az állomáson a történteket, ami azért segít.

A mentő azonban szolgálaton kívül sem tud igazán elszakadni a munkájától, az utcán sétálva érik kellemes meglepetések Józsefet is: – Amikor megismernek és megköszönik, hogy segítettem, az mindig jólesik és új erőt ad a folytatáshoz.