Az év tisztje

2018.04.08. 07:30

Orosz Csaba egy ideje már nem csak saját magáért felel

Soha nem akart tűzoltó lenni, mégis: Orosz Csaba most már huszonhárom éve a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság megbecsült tagja. A közelmúltban Az év tisztje elismerést vehette át.

Szanyi-Nagy Judit

Orosz Csaba (j) testvérével, Orosz Tamással és négy kutyakölyökkel a tűzoltónaptár egyik fotózásán

Fotó: Molnár Gábor

- Érdekes, mert a testvérem álma volt, hogy tűzoltó legyen, én inkább állatorvosnak készültem – mesél a kezdetekről Orosz Csaba.

Állítását igazolja, hogy annak idején Székesfehérvárra járt egy ehhez kapcsolódó technikumba. Mindemellett a főiskolai évek alatt olyan extrém sportokba kezdett bele, mint a siklóernyőzés vagy a hegymászás, s részint ezeknek köszönhetően 1992 tájékán egyre kevésbé kezdte foglalkoztatni az állategészségügy. Így érett meg benne az elhatározás: ő bizony sorkatona lesz.

- A csillagok szerencsés állásának köszönhető, hogy végül tűzoltó lettem. A lakásunk lépcsőházában ugyanis volt egy kolléga, aki még a katonaidőm alatt szerelkezett, az ő ajánlására döntöttem úgy, hogy kipróbálom magamat tűzoltóként – mondja. Ennek következményeként 1995 augusztusában leszerelt a honvédségtől, szeptemberben pedig felszerelt a dunaújvárosi tűzoltóságra, beosztott tűzoltóként.

Azóta kijárta a ranglétrát: később szolgálatparancsnok-helyettesként, majd szolgálatparancsnokként dolgozott, most pedig tűzoltó alezredesként a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság parancsnoka.

Orosz Csaba (j) testvérével, Orosz Tamással és négy kutyakölyökkel a tűzoltónaptár egyik fotózásán
Fotós: Molnár Gábor

- Amikor az ember vezető beosztásba kerül, már nem csak saját magáért felel. Talán ez az egyik legnagyobb kihívás, amivel szembe kell néznünk nap mint nap. Ilyenkor merülnek fel bennünk az olyan kérdések, mint a „kihoztuk magunkból a maximumot?” vagy „tudjuk, mikor kell megállni?”. Hiszen egy-egy döntés másnak az életébe kerülhet. És bizony az is előfordul, hogy fel kell dolgoznunk: a kezeink között hal meg az, akit nemrég kimentettünk – avat be mindennapjaikba Csaba.

A parancsnok a tűzoltóság kötelékében eltöltött 23 év alatt számos szituációban helytállt már – bizonyítja ezt az is, hogy nemrég Az év tisztje elismerést vehette át Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagytól, országos katasztrófavédelmi főigazgatótól. Csaba a tűzoltási és műszaki mentési osztályt csaknem négy éven át vezette, 2012 óta pedig a HUNOR mentőszervezet aktív tagja, s egyben egyik parancsnoka. Szakmai munkájában nagy szerepet játszik a társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség – érdemeit ezeken a területeken felsorolni is nehéz. Hozzá és csapatához köthetők a polgári védelmi és tűzoltótörténeti kiállítások, valamint a tűzoltó gyerektábor megszervezése, de Dunaújváros százhúsz éves köztéri nevezetességének, „Muki” mozdonynak a felújításában is koordinátorként működött közre. Kollégáival az utóbbi két évben tűzoltónaptárt tervezett, amelynek az eladásából befolyt több százezer forintos bevételt beteg gyermekek megsegítésére ajánlották fel.

- Egy tűzoltó nem tűzoltó – hangsúlyozza Csaba -, bár vezetőként én vehettem át az elismerést, mindez egy közös munka eredménye. Egy olyan munkáé, ahol elengedhetetlen az összetartás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában