választási rendszer

2018.03.03. 08:00

Szétesőben a britek állama? Csak otthon szavazhatnak!

A brit választási rendszer tegnap és ma – e címmel tartott előadást csütörtökön Frank Tibor akadémikus, az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézetének egyetemi tanára a Szent István Művelődési Házban.

Majer Tamás

Frank Tibor pontosította a terminusokat. Bár ő maga is gyakran használja az egész országra értve az Anglia kifejezést, ez helytelen. Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságáról beszélhetünk jelen történelmi pillanatban. Az Egyesült Királyságban nagy múltja van két nagy párt rivalizálásának. A konzervatívoknak sokáig a liberálisok voltak a fő ellenfelei, a huszadik század elejétől azonban már a Munkáspárt vetélkedik velük. Frank Tibor hangsúlyozta, eme elnevezések mögé nem helyettesíthetők be például a magyarországi pártok. A Munkáspártot nem tartja szocialistának, helyesebb fordítás volna rájuk a „munkapárt”.

Jelentékeny tény Frank szerint az is, hogy a briteknél nem ismert fogalom, hogy az állampolgárok nagykövetségen, konzulátuson szavazzanak: aki voksolni kíván, annak az Egyesült Királyságban kell tartózkodnia a szavazás napján, ami mindig csütörtökre esik.

Ennél is érdekesebb volt az előadás azon része, amelyben a közeljövőbe révedt az akadémikus. Frank úgy véli, hogy Skócia előbb-utóbb kiválik az Egyesült Királyságból, mert már nem érdeke benne lennie. A brexit, illetve a skót parti vizek alatt talált olaj miatt is, amelynek hasznán függetlenség esetén nem kellene osztozkodniuk. Az előadó prognózisa szerint Észak-Írország is elhagyja a jelenlegi államalakulatot, és Írország része lesz.

Frank Tibor beszélt a választási rendszerekről Fotó: Pesti Tamás

A Városi Levéltár és a Kodolányi János Főiskola közös szabadegyeteme március 21-én folytatódik, a témát a francia választási rendszer adja majd. A szemeszter idén betekintést nyújt az érdeklődőknek az amerikai és a német választási rendszerek történetébe is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában