2018.03.13. 09:30
Rangos szakács- és cukrászversenyt rendeztek a dunaújvárosiak
Pénteken immáron másodszor jelentkezett a Kereskedelmi középiskola Gasztrokaland címmel meghirdetett szakmai versenye, amely ezúttal remek színvonalú versengést és eredményeket hozott. Az ifjú séfek ezúttal egy „nyulas” feladványt kaptak.
– Intézményünknél tudatos szakmai képzés folyik, éppen ezért is nagy hangsúlyt fektetünk az olyan szakmai versenyekre, ahol a teljes vendéglátó-ipari szakág bizonyíthat. A leendő szakácsok mellett több szakma képviselői is megmutathatják a rangos zsűri előtt, hogy mire is képesek. Intézményünk célja, hogy a tavaszi Gasztrokalandból hagyományt teremtsen. Úgy vélem, ebben jó úton járunk, hiszen a szakavatott zsűriben ott van Tóth István legendás földvári cukrászmester, Somorjai Péter, iskolánk egykori növendéke, aki ma már a Honvédelmi Minisztérium séfje, valamint Grábics Gábor, a Corner Café üzemeltetője is – mondta el lapunknak a Kereskedelmi középiskola igazgatója, Magyar András. A tavaszi Gasztrokalandon ezúttal a nyúl, mint alapanyag volt fő feladat.
A seregszemlét megnyitó köszöntőjében Cserna Gábor polgármester kiemelte, fontosak az ilyen szakmai seregszemlék, amelyek keretében a tehetséges fiatalok megmutathatják tudásukat és tovább fejlődhetnek. Cserna arra kérte a jelenlévő Csapó Gábort, a DSZC vezetőjét, hogy jövőre is rendezzék meg a versenyt. A seregszemlén a dunaújvárosi vendéglátósok mellett érdi, szekszárdi és székesfehérvári csapatok vettek részt.
A tálalás és kóstolás, majd a zsűri döntése után kiderült, ezúttal a megyeszékhely csapata tarolt az idei tavaszi Gasztrokalandon, hiszen két fődíjat is elvittek. A legjobb desszert kategóriában a szekszárdi csapat nyert, amíg a legjobb felszolgálásnak járó elismerést a rendező dunaújvárosi Kereskedelmi középiskola versenyzői kapták.