A nehéz napokat maguk mögött tudták

2018.03.23. 15:00

Zajlik a Széchenyi-hét a polgárdi iskolában

A Széchenyi-hét programjai hétfőn kezdődtek és hétfőig tartanak az általános és művészeti iskolában. A tanulmányi és sportversenyeket hungarikumnap, kórustalálkozó, hangszerbemutató, reformkori divatparádé és irodalmi kávéház egészítette, egészíti ki.

V. Varga József

Simon Tünde tanárnő diákjaival a hungarikumnapon

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A Széchenyi-hét kézműves kuckója már a húsvétról, a szépen díszített tojásról és koszorúról szólt. A foglalkozásokra az egyik anyuka, Boda Gabriella hozta a dekorációs anyagot, és a pedagógusokkal együtt irányította a gyerekek munkáját.

Hungarikumok

Szerdán a hungarikumok világába csöppentünk, Simon Tünde tanárnő és diák önkéntesei jóvoltából. Az egyik tárlóban felfedeztük a Rubik-kockát, Puskás Öcsi alteregója focilabdával dekázott, hegedűn szólt a cigányzene. Találkoztunk Kassai Lajos lovasíjász hasonmásával, a népviseletbe öltözött fruskák pedig igazi magyar ételekkel kínálták a kiállításra folyvást érkező osztályokat. A Zsolnay porcelánt hogyan, hogyan nem, üvegvitrin mögé zárták, a kalapos legény meg jóféle pálinkával csalogatott, persze a flaskából frissítő bodzaszörpöt kaptam.

Simon Tünde tanárnő diákjaival a hungarikumnapon
Fotós: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A polgárdi iskola névadójának hetét immár 19. alkalommal rendezték, rendezik meg a Széchenyi István iskolában. Az alsósok rajzpályázata – a víz világnapja hetében – Az éltető víz címet viselte, és a nyitányon a víz-totó is helyet kapott. A diákolimpia részeként megrendezett keddi térségi mezei futóversenyen vagy háromszáz gyermek állt rajthoz. A lányok, fiúk Alekszejev Tamara világkupagyőztes öttusázóval beszélgettek, a zeneiskolások hangszerbemutatóval szolgáltak, a hármas kórustalálkozó most Sárosdra szólította az énekkarosokat, a polgárdiak májusban zárják a programot.

A Széchenyi-hét folytatásában divatparádé, matematikaverseny, irodalmi vetélkedő

Pénteken reformkori divatparádéval kezdenek, sajnos az attrakció nem beöltözős, hanem nézegetős. Matematikaverseny és szövegértés sorjázik, a felsősök pedig négyesével látogatnak el az irodalmi kávéházba, az irodalmi vetélkedőre. A Széchenyi-hetet hétfőn az eredményhirdetéssel és a díjak átadásával zárják a sportpályán. Elárulták: biztos forrásból tudják, hogy már tavasz lesz (vagy valami hozzá hasonló).

Kreatív kézművesek – középen Kárpátiné Frank Éva igazgatónő
Fotós: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Kárpátiné Frank Éva igazgatónő kicsit fellélegezve mondta: a nehéz napokat maguk mögött tudva, úgy tűnik, visszatért, visszatér az élet az iskolába. A múlt év végi rendkívüli időjárás okozta károkat a tankerület és az önkormányzat hathatós támogatásával sikerült orvosolni, és cégek, magánszemélyek is segítettek. A tornacsarnokot már használatba vették, a kiköltöztetett osztályokat viszont nem bolygatják, hiszen hamarosan kezdetét veszi a nagy iskolafelújítás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában