Betöltendő hely

2018.01.28. 10:00

Egy gyermekorvos kellene Ercsibe

Ercsiben szeptembertől szűnt meg a szerződés a 2-es gyermekorvosi körzetet ellátó orvossal, akinek a helyébe azóta sem érkezett senki.

Bokros Judit

Az önkormányzat a helyettesítéssel az 1-es körzet doktorát, Szabó Ildikót bízta meg, aki – nagy odaadással – azóta is 1,5-szeres rendelési időt teljesít. Győri Máté polgármester elmondta: a betegellátás biztosított, de a várakozási idő több lehet.

Az álláshely vállalkozóként és alkalmazottként is betölthető, ám az eddigi két pályázat nem volt sikeres. Pedig az önkormányzat a fizetésen túl egy lakást is felajánlana a leendő orvosnak. Fölvették a kapcsolatot több kórházigazgatóval is, hátha a segítségükkel sikerül doktort találni.

A városban az óvónőhiány is több éve gondot okoz. Jelenleg öt nevelőre lenne szükség, a pályázatok a város honlapján is megtalálhatók. A két óvoda három telephelyén összesen 14 csoport van, jó lenne, ha az ezekben dolgozók leterheltsége csökkenne. Az önkormányzat itt is a lakhatás támogatásával igyekszik vonzóbbá tenni az álláshelyeket, s a probléma megoldása érdekében fölkeresik az óvónőképző intézményeket is – tette hozzá Győri Máté, aki megemlítette: ha valaki párral érkezne, a társnak is igyekeznének munkalehetőséget biztosítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában