2017.12.12. 20:00
A munkaerőpiachoz igazodnak a Fehérváron induló szakok
A vízgazdálkodás stratégiai ágazatként megjelenik a középfokú oktatási paletta újdonságaként.
d
A Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában megrendezett kerekasztal-beszélgetésen, amelyen számos, a szakágazathoz kapcsolódó intézmény képviseltette magát, konkrét tervek születtek. A helyi önkormányzat részéről Horváth Miklós Csaba érkezett a szimpóziumra.
Mivel Nyugat-Magyarországon óriási hiányt pótolnak a tervezett képzésekkel, a fehérvári iskola felkerült a vízügyi középfokú oktatást nyújtó intézmények sorába – tájékoztatta a jelenlévőket Molnár Mónika igazgatóhelyettes, aki kitért a szakok részleteire is: a tervek között szerepel a vízügy szakágazaton belül a négyéves, középiskolai osztály indítása, ahol a vízügyi ügyintéző szakmát a szakgimnáziumi oktatás keretei között az érettségivel szerezhetik meg a diákok. A 2018/2019. tanévben az érettségire épülő vízgazdálkodó technikus, valamint a szakképzésre ráépülő vízminőségvédelmi szaktechnikus szakok iránt érdeklődők jelentkezését is várják – hangzott el.
A valóság azt mutatja az előzetes felmérések alapján, hogy népszerűek lehetnek ezek a szakmák. Motikáné Tóth Éva, az intézmény igazgatója méltatta a rendezvényt, amelyen hatékony párbeszéd indult a szóban forgó szakmákkal kapcsolatban, és hangsúlyozta: az első időszak nehézségeitől nem riadnak vissza, jó irányba haladnak, hiszen a tanulóik jelenleg is országos szakmai versenyek helyezettjei. Javasolta a vízgazdálkodási szakmák hiányszakmává minősítését, ösztöndíjrendszer bevezetését a szakképzésben résztvevő tanulók számára, és kiemelte: az általános iskolákban sikeresen megkezdték a promóciós munkát. Javasolta továbbá a pályaorientáció érdekében a vízgazdálkodási napközis táborok megszervezését, amelynek megvalósításához az intézményben minden feltétel adott – tudta meg lapunk.
Kulcsár Szilvia, a szakképzési centrum főigazgatója megerősítette: a Bugátban folyó munka nemcsak megyei, hanem országos szinten is kiemelkedő. A képzés teljes mértékben kapcsolódik egyes főiskolai szakokhoz, így az elhelyezkedés és a továbbtanulás esélye is adott a végzettek számára.