helyi arcok

2017.11.04. 15:10

A móri ifj. Fogarasi Attila, aki fodrászként és autóversenyzőként is remekül helytáll

A nemrég indult sorozatunkban olyan Fejér megyei személyeket mutatunk be, akiknek életpályája, eredményei példaként szolgálhatnak mindannyiunknak.

Horváth Csilla

A 2015-ös díjátadón, Toloczkó Péterrel (balra).

Fotó: Peremicki István

Öcsi (ahogy a barátai szólítják), több mint tíz éve kezdte el a versenyzést egy Trabanttal, amivel négy évig rótta a gyorsasági kilométereket. A különböző amatőr bajnokságokban összesen nyolc bajnoki címet szerzett. Pályafutása során négyszer cserélt autót, de a legnagyobb sikert a jelenlegi hozta meg. A fodrászként dolgozó rally versenyző tavaly a kategóriája első helye mellett, elnyerte az év felfedezettje díjat is.

 

Ifj. Fogarasi Attila
Fotós: Peremicki István

Minek a hatására kezdtél el rallyzni?

-Édesapám születésem előtt már versenyzett, így anyukám hasában már „benzingőzt szívhattam” magamba. 2006 decemberében, – alig betöltve a 16. életévemet – jogosítvány nélkül kezdtem el pályafutásomat egy Trabanttal. A fokozatosság elvét betartva, évről évre próbáltam fejlődni. Kilenc szezont teljesítettem az Amatőr Rallyban, ahol sikerült több bajnoki címet szereznem négy különböző autóval, majd 2016-tól az Országos Rally2 bajnokságban indultam.

Példaképe, Janika kocsija előtt 4,5 évesen
Forrás: Fogarasi Attila

Mi az, amire a legbüszkébb vagy eddigi pályafutásod során?

A csapatomra! Nagyon hálás vagyok nekik, hogy segítenek mindenben, amiben csak tudnak, nélkülük nem menne.

Ezen kívül nagyon sok dologra büszke vagyok, és rengeteg dolgot tanultam ez idő alatt, de talán a legjobban a tavalyi évemre. Első évem volt az Országos Rally bajnokságban, és sikerült a hazai versenyünkön abszolútban is nyerni. Mi lettünk az Ország Felfedezettjei, és számos szép emléket tudunk a hátunk mögött. Nyolc futamból hét versenyen célba értünk, és mindegyiken a kategóriánk első helyén. Remek évet zártunk!

A 2015-ös díjátadón, Toloczkó Péterrel (balra).
Fotós: Peremicki István

Rengeteg helyen versenyeztél már az országban, jól ismered az utakat! A környéken melyik pályát szereted a legjobban?

A Fehérvár rallyról jól ismert Oroszlány – Pusztavám közötti „bánya út” a kedvencem, de a Csákberény – Kőhányás gyorsaságit is nagyon szeretem a hossza és a szűk erdei részei miatt.

Ha pedig egy kicsit távolabb, megyén kívül kellene mondanom párat, mindenképp az első háromban lenne a mecseki Alsómocsolád-Mecsekpölöske, a Salgótarján melletti ceredi gyorsasági, illetve a Miskolc rallyról híres pályája, a Garadna – Mályinka.

Attila autója az idei Baranya kupán

Milyen élményekkel gazdagodtál a versenyeid során?

Szerencsére jóval több a pozitív élmény, mint a negatív, de az is velejárója, és rengeteget tanul az ember a hibáiból. Nehéz kiemelni egyet, de jó érzés volt például, hogy a 2016-os díjátadón négyszer is a színpadra szólítottak. Egyébként minden verseny élmény az elejétől a végéig. Imádom a felkészülést, és a hazautat is!

A jövőre nézve mik a terveid az autósporttal?

Sajnos a 2017-es évben a kisebb költségvetés miatt kevés versenyen tudtunk rajthoz állni, így a bajnoki címért nem tudtunk harcolni, viszont a Baranya Kupát a Pécs környéki pályákon az Abszolút 1. helyen zártuk (Toloczkó Peti navigátort helyettesítő Papp Tomival), ami bíztató a jövőre nézve. A 2018-as évben szeretnénk újból teljes szezont futni, minden versenyen rajthoz állni és Abszolút Bajnoki címet szerezni. Köszönettel tartozom a támogatóimnak és a csapatnak a bizalmukért és a segítségükért!

Tekintse meg a csapat tavalyi szezonjáról készült videóját:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában