rendezvény

2017.10.11. 09:20

Keszi nevű települések találkozója

Sárkeszi – Az idei találkozónak Dunakeszi városa adott otthont nemrégiben, tavaly éppen a sárkesziektől vették át a stafétát.

V. Varga József

Farkasné Marika polgármester (b) és a kis keszi küldöttség

Fotó: DE

A kilencvenes évek elején indult útjára a Keszi nevű települések találkozója. Sárkeszi tizenegy éve rendezett először találkozót, tavaly pedig másodjára. Emléktáblát szenteltek, fát ültettek akkor. A hatszáz lelkes kisfalu kis küldöttsége most a dunakesziek meghívását elfogadva vett részt az idei találkozón.

A Kárpát-medencében harminchárom helységnév elő- vagy utótagjában szerepel a honfoglaló, ómagyar Keszi törzs neve – fejtette ki lapunknak Farkas Gyuláné, Sárkeszi polgármestere. A szó maga töredéket jelent. Hazánkban tizenkét Keszi nevű település található.

Farkasné Marika polgármester (b) és a kis keszi küldöttség
Fotós: DE

A mostani rendezvényen tizennyolc település képviseltette magát határon innenről és határon túlról. Dunakeszi immár harmadik alkalommal adott otthont a jeles randevúnak. Részt vett a találkozón a Keszi települések találkozójának megálmodója, Várnagy Anikó, aki Töhötöm nyomában címmel megírta a Keszi törzsek és települések történetét. A vándorzászlót Dióssi Csaba polgármester adta tovább Tiszakeszi delegációjának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában