Az Arév Sportcsarnokban munkálkodik Piroch Gábor világhírű kaszkadőr

Piroch Gábort keveseknek kell bemutatni, akkor is, ha valójában sem a Terminátorban, sem a Titanicban vagy a Transformersben nem ő volt a főhős. A bőrét azonban ő kockáztatta a filmsztárokért. Így aztán magyarként és kaszkadőrként is nevet szerzett magának Hollywoodban. Két éve azonban visszavonult, most pedig Székefehérvárra látogatott, hogy megnézze az Arév Sportcsarnokot, ahol hamarosan segít színpadra állítani egy show-t, amit ismert filmzenék tesznek még izgalmasabbá. Gábor ugyanis akciórendezőként folytatja karrierjét.

– Az élet nem állt meg a visszavonulásom után sem – mondja a 64 esztendős kaszkadőr. – A sors fogja a kezemet, és nem engedte el most sem. Manapság is számos produkcióban számítanak rám. Dolgozom továbbra is világszerte, így Amerikában is, de egyre inkább Európában, Magyarországon próbálok maradni, hiszen itt van a családom.

Pályája, munkája nagy szerelem, mondja, amiből nem lehet kiszállni. – De nem is akarok – szögezi le, s hozzáteszi: – Persze belefér más is az életembe, írogatok például. Viccesen azt szoktam mondani, hogy kaszkadőrnek születtem, de író leszek. Írtam meséket, forgatókönyvet, 2007-ben pedig az élettörténetemet írtam meg a Kaszkadőrnek születtem című műben. Folyamatosan azon dolgozom, hogy ezeket az írásokat lefordítsam, aztán elküldhessem olyan produkciókhoz, ahol értékelik őket. Vannak terveim, álmaim, amelyeken dolgozni kell – Gábor már sokadszorra mondja ki a dolgozni szót. Egész életét ez a kifejezés határozta meg ez volt az, ami előre vitte.

Arról is faggattam, volt-e sorsfordító élménye mozgalmas pályafutása alatt?

– Van Stefan Zweignek egy Csillagórák című novelláskötete, abban boncolgatja az író, hogy ha egyszer odakerül a szerencsegombolyag az ember ölébe, vajon felismeri-e? A válasz meg tudja változtatni az ember, de akár egy ország, kontinens sorsát is. Nekem is adódott több lehetőségem. először akkor, amikor kölcsönpénzből kimentem Amerikába 1989-ben. Az tényleg nagyon sokat számított. Akkor olyan kapcsolatokra tettem szert, amelyeket később nagyon jól tudtam használni. Ennek köszönhetően kerültem be aztán az Emlékmás című produkcióba, amely akkor a legnagyobbnak számított – mondja, majd mesélni kezd rendezőkről, akciórendezőkről, amerikai emlékekről, mint aki egy film színes jeleneteit vetíti le újra .

– Később bekerültem egy olyan csapatba, amellyel aztán Máltán és Thaiföldön dolgoztam. Ez után Matthew Modine-nek voltam a dublőre. Majd a Titanic című filmben dolgoztam. Ezek mind óriási élmények voltak, hihetetlen lökést adtak, nem is volt megállás. Pedig 48 évesen kezdtem el szaladgálni videó kazettával a kezemben, hogy bekerüljek amerikai filmekbe. Vagyis ekkor kezdtem el felépíteni a kaszkadőr karrieremet Amerikában. 2010-ben még elmentem lovásznak, azért, hogy bekerüljek egy produkcióba. 57 évesen Antony Hopkins lovát pucoltam, szedtem alóla a ganét, de nem esett le az ujjamról a gyűrű. Ennek köszönhetően, a lószakértő, aki engem alkalmazott, mint „wrangler lovászt”, a következő filmjébe már kaszkadőrként vett fel. És ez nem is volt olyan rég… Nagyon jó visszaemlékezni ezekre, de hát az idő elszaladt. És kész csoda egyébként, hogy itt beszélgetünk, mert az elvállalt akciókban – leugrottam 60 méter magasról a Kassai téren, levetettem magam a biatorbágyi viaduktról a mozgó kamionra, a busszal a Dunába hajtottam –, bármi történhetett volna. Amikor ezeket a jeleneteket az amerikai kaszkadőr barátaim látták, sikítoztak, te állat – mondták – mert teljesen ki voltak akadva és persze nagyon tetszett nekik. A lényeg, jó lenne még pár évig dolgozni szakértőként is, egészségben.

S hogy van-e utódja?

– Van két-három olyan fiatal, akik fantasztikusak, ők nagyon ügyes „gyerekek”. Egyébként 43-44 évesek – hiszen húsz év van köztünk. Nemrég még, emlékszem, ott álltak a filmgyárban és várták a melót, mint ahogy én vártam hajdanán, 1974-ben – mondja.

De arról is kérdezem: mit gondol magáról: vakmerő volt vagy bátor?

– Vakmerő, de azért használtam az eszemet is. Mindig felkészültem, fizikálisan, mentálisan egyaránt. Rengeteget gyakoroltam, nagyon sokat tettem bele mindenbe, amivel foglalkoztam. Lovakat vettem azért, hogy gyakorolhassak így juthattam be az amerikai lovas kaszkadőrök közé. De jó voltam az „ugra-bugrákban”, a motoros jelenetekben is. Persze ehhez vettem motorkerékpárt vagy kocsit, amit le lehetett amortizálni. Nekem 29 évesen volt először autóm… A régi világ, régi iskola képviselője vagyok, óriási nosztalgiával emlékezem múltra. S most különös dolog történt: én lettem a rangidős. Úgy szólítanak: Gabi bácsi… Furcsa, de persze ez az élet rendje.