„Én nem nézem végig, ahogy kiloccsantja az agyát” – Szemtanú beszámolója

Egy férfi az Árpád-hídról akart a Dunába ugrani, őt a helyszínre érkező rendőrök lebeszélték és kórházba szállították. A másik, esztergomi esetnél azonban a kiadott hírekkel ellentétben nem is a helyszínen járőröző rendőrök észlelték a Papnevelde utcánál, az úgynevezett Sötétkapu tetején, mintegy negyven méter magasan lévő kiszögellésen fekvő fiatalkorú lányt. Az itt lejátszódó eseményekből levonható tanulság valójában inkább a nézelődők felelősségére világítana rá, derül ki egy, a férjével éppen ott kiránduló szemtanú, Barbara elmondásából.

- Esztergomban töltöttük a hétvégét és kávézás közben vettük észre, hogy valami potyog odafentről. Fel sem tűnt először, hogy valaki dobál, azt hittük omlik a fal. Aztán a lány (olyan 11-12 év körüli gyerek) felállt egy keskeny peremen és egyre nagyobb köveket dobált az autókra. Az emberek elkezdték menteni az autókat, az ott dolgozó eladók, pultosok meg kiabáltak a gyerekre, hogy menjen vissza. Ezt nem tette meg, viszont rettentő zavart volt, nem válaszolt és összefüggéstelenül beszélt, valami Piroska nénit emlegetett egyfolytában.

Barbara férje egy másik férfival együtt felrohant a magasba a peremhez és igyekezték rábeszélni a kislányt, hogy másszon vissza, de ő inkább kifeküdt a peremre. Barbara hívta a rendőröket, már más is jelentette az esetet, válaszolta a diszpécser, úton van a segítség. Ehhez képest húsz percig nem érkezett egyetlen rendőrautó sem.

- Jött egy rendőrautó, azt hittük, a hívás miatt, de nem. Kalimpáltunk nekik egy hölggyel, hogy álljanak meg, segítsenek már, nem tudjuk, mit tegyünk. Na, ők tényleg azonnal hívták a mentőket, felmásztak a gyerekhez, tartották a kis fejét, simogatták, nyugtatták, nagyon rendesek voltak. Egyébként teljesen tisztázatlan körülmények között került arra a peremre. Nem tudjuk, hogy kiesett-e, vagy eleve ugrott, csak fennakadt. A rendőröknek nagyon fájlalta a kezét, ezért nem merték kiemelni, csak a mentősök jelenlétében. Addig beszorították a „legbiztonságosabb” részre. Ezután még vagy 10 perccel érkeztek meg azok a rendőrök, akiket mi riasztottunk.

A helyzetet a szemtanú szerint az élezte, hogy a várakozás hosszú perceiben megérkeztek a „katasztrófaturisták”, ettől a lány még jobban megzavarodott. Volt, aki felemelte a gyerekét, hogy az még jobban lássa, ha esetleg leugrik a kiskamasz. A kávézó egyik dolgozója, visszament az egységbe „nem akarom végignézni, ahogy szétloccsan az agya” felkiáltással. Barbara szerint az emberek közömbössége mellett az igazán megdöbbentő az volt, hogy a kislánnyal négy felnőtt kísérő is volt, akik a biztonságos fenti részen cigarettáztak, gyakorlatilag semmit sem téve a lányért. Egyikük egyszer azt magyarázta, hogy ha a lány visszamászik, nem kell visszamennie a nevelőotthonba.

A lefagyás, tehetetlenség természetesen nem ismeretlen jelenség a pszichológia számára, igazából el is fogadható. Nem mindenki tud kapásból és megfelelően reagálni. A lefagyás és az értő cselekvés között azonban még számos más átmenet van, amelyeket igenis alkalmazni lehetne és kellene ilyen esetben – mondja Farkas István pszichológus. – Lehet telefonálni, segítséget kérni, odamenni, beszélni az illetővel és még sorolhatnánk. A szakember szerint nem véletlen, hogy az amerikai filmekben gyakran látható jelenet, amelyben a főhős például kimászik a belvárosi toronyház emeleti peremére és ott hosszan elbeszélget a leugrani készülővel, kibillenti az öngyilkosjelöltet az adott állapotából és megelőzhet egy tragédiát. A teljes passzivitás viszont kevéssé elfogadható egy ilyen helyzetben.

Ha Ön krízishelyzetben van, vagy azt látja, hogy valakivel a fentiekhez hasonló történik, netán tudomása van, hogy ilyesmire készül, hívja az ingyenes, az országból bárhonnan, előhívó szám nélkül elérhető 112-123-as telefonszámot, ahol szakértő segítséget kaphat nehéz élethelyzete megoldásához!