Frissen Fejérből

2024.03.18. 12:17

Kis híján tragédiával végződött az illegális fehérvári gyorsulási verseny (videó)

Információink szerint egy közel száz autót számláló autóstalálkozó keretében kialakult illegális gyorsulási verseny zajlott március 16-án, szombaton este az Aszalvölgyi úti áruház parkolójában, egyik közeli útján.

Szanyi-Nagy Judit

Több néző is levideózta a szerencsétlen találkozást

Fotó: Facebook / TV2 Tények

Ugyanitt majdnem tragédia is történt: több videofelvétel alapján látható, amint két autó egymással szembehajt, majd félfrontálisan egy hatalmas csattanás keretében találkoznak, amelynek következtében az egyik gépjármű a nézők irányába tart. Végül, egy oszlopnak köszönhetően, nem történt nagyobb baj.

"Ez megengedhetetlen és tűrhetetlen!" – írta minderre reflektálva közösségi oldalán Cser-Palkovics András polgármester, aki arra kérte az "önjelölt versenyzőket", hogy "képességeiket bizonyítandó ott a nyílt napokat tartó Hungaroring, vagy bármely legális versenypálya. Ha maguknak van ideje és pénze az éjszaka közepén a fehérváriakat zavarni, veszélyeztetni, balesetet okozni, akkor legyen bátorságuk arra is, hogy profi környezetben mutogassák belevalóságukat, ahol legfeljebb magukat törhetik össze."

Mint a városvezető is kitér rá: ismertek Székesfehérvár "gócpontjai", ahol ezeket az illegális, rendszerint másokat éjszakánként zavaró megmozdulásokat a sofőrök elkövetik. A Kadocsa, a Rákóczi, a Palotai, a Budai és déli összekötő utak mind a gyorsulási versenyek, "driftparádék" főbb helyszínei, ezért ezeket az utakat, szakaszokat kiemelten kezelik a jövőben.

"A megoldás is részben megvan, ez az állandó telepítésű kamera és traffipax-rendszer, erről már korábban tárgyaltunk az állammal" – húzta alá a településvezető, hozzátéve, az önkormányzatok ezen a területen is jelentős segítséget nyújthatnának a rendőrségnek és az államnak. Javaslata szerint "a hatóságok jelöljék ki szakmai szempontjaik szerint, hogy hova kerüljenek traffis kamerák, az önkormányzat pedig vállalja a telepítés és üzemeltetés költségeit, cserébe csak annyit kérünk, hogy a beszedett bírságok is minket illessenek. Ez az összeg egy idő után fedezné a telepítések költségeit, a maradékot pedig egy az egyben a további közlekedésbiztonsági intézkedésekre, edukációs célokra szeretnénk fordítani." Cser-Palkovics András szerint ugyanis egy biztos: a közúti ámokfutásnak véget kell vetni.

A témában megkerestük a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, mivel úgy tudjuk, a balesetet követően a szervező elmenekült a helyszínről, a rendőrök pedig nyomozást indítottak. Cikkünket válaszukkal frissítjük.

A TV2 Tények így számolt be a történésekről:

 

Frissítve (14.50):

A rendőrség megkeresésünkre elküldte a police.hu oldalon kiadott közleményét. Ennek tartalmát ebben a cikkünkben olvashatják.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában