2023.08.10. 10:07
Öngyilkos lett az Ozora fesztiválon holtan talált fiatal nő
Egy 34 éves belga nő holttestét találták meg augusztus 6-án, vasárnap reggel nyolc óra körül az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén.
Képünk még a tavalyi, 2022-es Ozora fesztiválon készült
Fotó: Archív / Fehér Gábor / Illusztráció
Az ügyben a Sárbogárdi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, a helyszínen idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel – írta meg társlapunk, a teol.hu.
A portál ezúttal "nem hivatalos, de megbízható forrásból" úgy értesült, hogy a fiatal nő a sátra mellett követett el öngyilkosságot az egyhetes fesztivál utolsó előtti napján. Információik szerint a nő több barátjával együtt érkezett a rendezvényre, akiknek szándéka az volt, hogy "kibillentsék" őt a depressziójából.
A lap arra is emlékeztet: nem a mostani volt az első eset, hogy valaki az Ozora fesztiválon vesztette életét. 2015-ben egy 50 év körüli holland férfi esett össze a tánctéren, 2013-ban pedig egy német férfi megbotlott és beleesett a tábortűzbe, így sérült meg életveszélyesen.
Van segítség!
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot.
Frissen Fejérből
- Tömegbaleset az M7-esen, óriási a torlódás
- Cserbenhagyásos gázolás Székesfehérváron: életéért küzd a 16 éves áldozat, a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja (videó)
- Egy szegedi hotelban találtak rá az eltűnt jenői polgármesterre
- Nem csak ősszel kulcsfontosságú ez a vitamin – figyelmeztet a szakember
- Újabb fejlemények a korábban eltűnt polgármesterről