Frissen Fejérből

2021.12.17. 15:00

Fehérvári és ajkai üzletből is lopott a szerb tolvaj - Gyorsított eljárásban utasították ki az országból

A Székesfehérvári Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a letartóztatásban lévő 28 éves szerb férfit, aki édességeket, szeszes italt, gyógyszert és egy zoknit lopott négy fehérvári és egy ajkai üzletből.

Fejér Megyei Főügyészség

A vád szerint a férfi 2021. november 20-án egy üzletlánc ajkai, majd 22-24-ig annak székesfehérvári üzleteiből vitt ki fizetés nélkül különböző termékeket mintegy 9000,-Ft értékben, majd egy további áruházból lopott alig 1200,-Ft összegben.

 

Az ajkai boltba egy nap háromszor is visszatért, először csokoládét, majd napraforgó magot vitt ki fizetés nélkül, majd harmadik alkalommal egy pár zoknit lopott, amikor a biztonságiak elkapták.

Az egyik székesfehérvári áruházból két csomag gyógyszert és két doboz szeszes italt hozott ki, másnap pedig két csomag mogyorót vett magához, amikor ismét lebukott.

 

Ezután még három további üzletből is vitt el különböző kisebb összegű élelmiszereket, különösen édességet, azonban tettét a biztonsági emberek rendre leleplezték, így a cselekményével okozott kár megtérült. 

 

A Székesfehérvári Járásbíróság a férfit gyorsított eljárásban az ügyészi indítványnak megfelelően kiutasította az országból. A kiutasítás tartamát két évben határozta meg. A bíróság döntése jogerős.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!