Frissen Fejérből

2021.12.08. 16:20

Elképesztő! Kezet emelt a mentőre kórházba szállítása közben

A Székesfehérvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki kezet emelt az őt ellátó mentőre.

Fejér Megyei Főügyészség

Forrás: pixabay.com

A vádirat szerint 2021. június 28-án a férfi Velencén italozott barátaival, majd este rosszulléte miatt mentőt hívtak hozzá. A kiérkező mentők a férfit a mentőautóba ültették, és elindultak vele a kórházba. Az ittas férfi, hogy megakadályozza kórházba szállítását, útközben kioldotta biztonsági övét, és a székről felállva ököllel meg akarta ütni a mentőápolót. A férfinak sikerült kivédeni az ütést, és megpróbálta visszaültetni az elkövetőt a székére, próbálkozása azonban dulakodásba fordult. A férfi eközben is meg akarta ütni a mentőt, amit azonban neki sikerült megakadályozni, mert folyamatosan fogta az elkövető kezét. A mentőautó sofőrje észlelte a dulakodást, ezért megállt, majd amikor kinyitotta a hátsó ajtót, hogy segítsen társának, a férfi megpróbált elmenekülni. A két mentő azonban megragadta és földre vitte, majd a kiérkező rendőrök előállították a rendőrkapitányságra. Az ügyészség a büntetlen előéletű elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A Székesfehérvári Járásbíróság a férfit egy évi börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!