Frissen Fejérből

2021.11.23. 15:15

Komoly töréseket és zúdódásokat szenvedett az a kerékpáros, akit fellöktek Székesfehérvárnál

A Székesfehérvári Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy kerékpárúton gyalogosan haladva a szembejövő biciklist figyelmetlensége miatt fellökte.

Fejér Megyei Főügyészség

Forrás: Fejér Megyei Főügyészség

A vádirat szerint a 21 éves férfi 2020. szeptember 22-én este 7 óra körül ismerőseivel Székesfehérvár lakott területén kívül, a 8202. számú úttal párhuzamos kerékpárúton gyalogolt. Velük szemben érkezett egy kerékpáros, akinek utat adva a férfi társai félrehúzódtak az út két szélére, míg az elkövető nem figyelte az utat, és amikor a biciklis közelébe ért, korábbi útvonalából hirtelen kitért, így vállával a kerékpáros vállához ért, akit ezzel kilökött egyensúlyából. A sértett az út melletti füves területre esett, nyolc napon túl gyógyuló kulcscsont-, valamint koponyaalapra terjedő törést és agyzúzódást, illetve horzsolásos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a büntetlen előéletű elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az ügyben a Székesfehérvári Járásbíróság hoz majd döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!