letartóztatásba került

2020.08.28. 14:25

Több büntetőeljárás is folyamatban van az új pszichoaktív anyagot árusító férfi ellen

A Székesfehérvári Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétsége miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki 2020. márciusától társaival Székesfehérvár területén új pszichoaktív anyagot tartalmazó szert adott át, illetve értékesített több személynek.

Fejér Megyei Főügyészség

Fotó: Shutterstock

A nyomozás adatai szerint 2020. május 25-én egy férfihoz riasztották a mentőszolgálatot, mivel rosszul lett, az újraélesztése sikertelen volt, az orvosi segítség ellenére a helyszínen elhunyt. Az elhunyt férfi boncolása során új pszichoaktív anyagot azonosítottak a szervezetében.

A rendkívüli haláleset miatt közigazgatási eljárás indult, amelynek során a nyomozó hatóság látókörébe került a gyanúsított, vele szemben büntetőeljárás indult.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, vele szemben jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban. Tekintetében fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, a tanúkat befolyásolná, illetve bizonyítékokat tüntetne el, valamint újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsított letartóztatását, a döntés védelmi fellebbezés folytán nem végleges.

Előzmények:

[embed]https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/hat-ferfit-allitottak-elo-a-rendorok-mert-uj-pszichoaktiv-anyaggal-kereskedtek-4240415/[/embed]

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!