Frissen Fejérből

2022.10.12. 17:00

Az Alsóvárosi rét parkosításán a Bakony utca is szóba került

Sajtónyilvános bejáráson mutatták meg, hogyan is képzeljük el a már javában készülő Alsóvárosi rét parkját – megvalósítás után. Látványterveken és a valóságban is bejárhattuk szerdán a területet, a kivitelezővel és Cser-Palkovics Andrással, Székesfehérvár polgármesterével. Szóba került a Bakony utcai átkötő is, amelynek megvalósítása – még csak tervek szintjén ugyan -, de kapcsolódik ehhez a projekthez is.

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A Bakony utca végéből közelítheti majd meg a látogató a jövő augusztusra elkészülő vadonatúj fehérvári parkot: az Alsóvárosi rét területe ugyanis pár éven (évtizeden) belül gyakorlatilag „összenőhet” a Palotavárosi tavak nem kicsi parkrendszerével és egybefüggő zöld felülettel keretezi majd Székesfehérvárt. Már korábban is megírtuk, hogy a munkálatok javában tartanak, és ezt most bejárás keretében a város polgármestere is megnézte.
- A terület, ahol most vagyunk, ipari beépítésre ítélt zóna volt, magántulajdonban. Az első, amit szerettünk volna megvalósítani, hogy köztulajdonba kerüljön. Ezt sokan szerették volna, s a kormányzat támogatásából, mintegy 1 milliárd forintból meg is tudtuk vásárolni a Modern Városok Program keretében. Ezt követően pedig átminősítettük zöld területté – tehát a jövőre nézve ennek a területnek a beépítésére nincs lehetőség. Megmaradt tehát egy igazi zöld oázisnak. Ezen belül képzeltünk el egy olyan kis pihenőpark részt, ami ennek a több mint 100 hektáros területnek a 30 hektárját érinti. Ami azt jelenti, hogy a maradék 70 hektár teljesen érintetlen marad. Szakemberek azt kérték tőlünk – különösen a természetvédelmi, környezetvédelmi szakemberek -, hogy ezt azért tartsuk meg rétként, mert az élővilág e tekintetben különleges, amit így lehet megmenteni. Így a 30 hektárt érinti a parkosítás és erdőtelepítés. Körülbelül 900 fát ültetünk s mintegy 15 hektáron pedig egyfajta erdősávot alakítunk ki a Fehérvár Tüdeje program keretében – amely további nagy mennyiségű fásítást jelent. Ezen kívül lesznek sétaútvonalak, pihenőpark funkciók és minden, ami egy ilyen parkhoz hozzátartozik. Ez megközelítőleg 2 milliárd forintos beruházást jelent, amelyet uniós forrásból valósíthatunk meg. Várhatóan 2023 augusztusában adjuk át. Fontos – sokan kérdezték, ezért említeném -, hogy ezt összehangoltuk azzal a Bakony utcai átkötőúttal, amely a déli összekötő út után a másik nagy útépítési projekt lenne a következő években. Ennek a tervezése befejeződött, engedélyeztetése folyamatban van, s várhatóan a következő évek Európai Uniós forrásainak a terhére - amely Székesfehérvárra címkézve, TOP forrásként megjelenik - tudjuk majd a közművesítést, útépítést, kerékpársáv kialakítást megvalósítani. Ez a Bakony utcát ’kiköti’ az elkerülőig, tehermentesítve a Balatoni utat. Ez nem a mostani beruházás része, de a kettőt összehangoltan érdemes megvalósítani.
Elhangzott az is: az Alsóvárosi rét parkosításra szánt 30 hektárjából mindösszesen 900 négyzetméteren lesz parkolófelület és vizesblokk kialakítva. Erre pedig azért van szükség – hangsúlyozta a polgármester -, mert az elmúlt években egyre többen jártak keresztül-kasul autóval a zöld felületen. A parkolók kialakítása egyértelművé teszi: itt kell letenni az autót, innen lehet majd menni sétálni, programot szervezni a területre. A kivitelező igazi szakértőnek számít – tudtuk meg -, ugyanis ők végezték a Sóstó teljes rehabilitációs munkálatait is. – A szakmaiságukban tehát szerintem bízhatunk – fogalmazott Cser-Palkovics András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában