Frissen Fejérből

2021.04.24. 12:50

Újra felzúgnak a gépek Mezőfalván

Idén ötödik alkalommal tartják meg a NAK Szántóföldi Napokat. A tervezett program szerint több mint hat hektáron mikroparcellás és demóparcellás fajta- és növénytermesztési bemutatók lesznek.

Palocsai Jenő

Tizenötezernél is több érdeklődőt várnak

Fotó: FMH-archív (Nagy Norbert)

Az állógépes kiállítás, illetve a mozgógépes bemutató 100 ezer négyzetméteren bonyolódik majd. A demópályán ki is lehet próbálni a gépeket, illetve a gépkapcsolatokat. A rendezvény mindkét napján bemutatkoznak majd a legújabb nemesítési és kutatási eredmények is a gyakorlatban, köztük a nagy és biztonságos termést ígérő fajták, hibridek is.

Bár a NAK az ingyenes esemény főszervezője, de a szálak a Modul Trend Kft. vezetőjénél, Katona Zsolt Vazulnál futnak össze. A kiállítás generálkivitelezője elmondta: – Ez a legnagyobb szabadtéri kiállítás az országban, ugyanis mintegy 42 hektár területen bonyolódik majd a kétnapos programsorozat. Nem csak méreteit tekintve egyedülálló, hanem abban is, hogy kizárólag ezen a kiállításon van módjuk az érdeklődőknek arra, hogy ki is próbálják a gépeket, illetve felvegyék a hozzá csatolható eszközöket is egy direkt erre a célra kialakított, közel 15 hektáros demópályán.

Mint megtudtuk, 150-nél is több kiállítót és a korábbi évek tapasztalatai alapján 15 ezernél is több érdeklődőt várnak a kétnapos eseményre.

Tizenötezernél is több érdeklődőt várnak
Fotó: FMH-archív (Nagy Norbert)

A generálkivitelező elmondta: – A tavalyi évben hatalmas veszteséget jelentett, hogy a Covid miatt elmaradt a kiállítás. Egy ilyen összetett, minden részletre kiterjedő szakmai program nem halasztható el csak úgy. Nem lehet betenni egy raktárba az installációkat, és elővenni máskor. A gépeket úgy mutatjuk be működés közben, hogy az eszközök egy része a tavaly ősszel direkt emiatt bevetett területen dolgozik, melyeken ma már akár térdig érnek a kultúrnövények.

Mivel ilyen hosszú és bonyolult már a tervezési szakasza is a kiállításnak, ezért mindenképpen megtartják, persze az ide vonatkozó jogszabályok szerint. Ha a beengedhető létszám limitálva lesz, akkor operatőrök tucatjai lesznek a területen, hogy közvetítsék az érdeklődők felé az eseményeket, a látnivalókat és persze a gépeket.

Katona Zsolt Vazul hangsúlyozta: – Minden megszokott és nagy sikerű programot megtartunk, de teljesen kihasználva a 42 hektárt, tehát nem koncentrálódik majd a tömeg sem konferenciasátorban, sem más helyen. Igazi szabadtéri kiállítás lesz, ahol még a gyermekek is találnak maguknak elfoglaltságot, ha máshol nem, a hivatásos óvónők által felügyelt játszótéren.

A traktorok, a gépek, illetve a növények bemutatásán túl bepillanthatnak az érdeklődők a modern szántőföldi öntözés jelenébe is, ahol a sok fejlesztésnek köszönhető korszerű, berendezéssel lényegesen kevesebb vizet kijuttatva teszik szinte örökké zölddé a területeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában