Protongyorsító üzem

2018.06.09. 17:00

Világelsőként egyedülálló beruházás indul Martonvásáron

A város határában helyezték el az alapkövét a leendő kompakt neutronforrásnak, a protongyorsítónak. A korszerű anyagkutatás csúcstech­noló­giáját képviselő beruházás 1,55 milliárd forintba kerül.

Zsohár Melinda

Szabó Tibor, Tessely Zoltán valamint Pétermann Csaba és Belgya Tamás közösen helyezték el az alapkövet

Fotó: Zsohár Melinda

A Mirrotron Kft. és a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont alkotta konzorcium tavaly szeptemberben vásárolta meg Martonvásár határában az önkormányzattól az egyhektáros üres telket, amelyen a protongyorsító üzemet létesítik. Laikusok számára nehezen érthető a tudományos magyarázata, hogy mi az a kompakt neutronforrás, aminek előállítása itt folyik majd, ám a tudományos világban már alkalmazzák a módszert. A modern anyagkutatás egyik legfejlettebb eljárása a neutronnyalábokkal történő átvilágítás és a visszavert neutronok megfigyelése. Leg­gyakrabban az építő-, a gép- és az autóiparban használatos ez a módszer az anyaganalízis során, de például Japánban a daganatok kezelésekor is alkalmazzák az eljárást.

Martonvásáron a beruházást az állam is támogatja 1,291 milliárd forint pályázati forrással, hangzott el a tegnapi alapkőletétel alkalmával. Szabó Tibor martonvásári polgármester, Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, miniszterelnöki biztos, valamint Pétermann Csaba, a Mirrotron Kft. ügyvezetője és Belgya Tamás, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont főigazgató-helyettese közösen helyezték el az alapkövet, s benne az időkapszulában a dokumentumokat, s az időpontot is megörökítő újságokat. A Mirrotron Kft.-t 26 évvel ezelőtt alapította, a budapesti Központi Fizikai Kutatóintézetből kinőtt spin-off cég, azaz piaci hasznosításra létrehozott vállalkozás – elsősorban Mezei Ferenc akadémikus professzor nevéhez kötődő technológiát hasznosít a világ minden részén.

Szabó Tibor, Tessely Zoltán valamint Pétermann Csaba és Belgya Tamás közösen helyezték el az alapkövet
Fotó: Zsohár Melinda

Hazánk a neutronkutatások egyik európai éllovasa. Az egyik legfontosabb honi neutronos kutatási eredmény a neutron szupertükrök 1976-os felfedezése volt, amelyek időközben nélkülözhetetlen részévé váltak minden korszerű neutronforrásnak és neutronos mérőműszernek. A Mirrotron Kft. részesedése a szupertükrök világpiacán mintegy huszonöt százalék. Martonvásáron kis energiájú gyorsítóra épített neutronforráshoz jutnak, a meglévőkhöz képest alacsonyabb költséggel, s az eszköz sokszorosan hatékonyabb lesz, mint más kompakt neutronforrások a világon. Az új neutronforrás értékesítése jelentős bevételt hoz majd a forrás és a mérőhelyek üzemeltetőinek – így a városnak is, hangzott el az alapkőletétel alkalmával. 2020 nyarán kerülhet sor az első üzemi próbákra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában