Jó reggelt, Fejér vármegye!

Mindig megdöbbent, hogy a társadalom, a közvélekedés, mennyivel elnézőbb az extrovertált, figyelemre éhes, szereplésre szomjazó emberekkel. Azokkal, akik mindig harsányak, szem előtt kell lenniük és persze mindig, de mindig társaságban. A minap több olyan podcast is a fülembe jutott, ahol a riporter kvázi lesajnálta szerencsétlen introvertált interjúalanyát. Mikor valaki azt merte mondani, ő már túl van azon, hogy mindenáron barátkozzon, azt kapta: még fejlődhet ebben!  Egy másik műsorvezető reakciója: hát, ez durva! S mi volt az alany „bűne”? Tud egyedül lenni! Sőt, deklaráltan szeret is... A kommentelők is rögtön címkéznek: lelkibeteg, depressziós, szegény...De nem lehet, hogy a külső megerősítés konstans vágya helyett, a felszín alatti békés befelé figyelés az irigylésre méltó? Hogy a visszafogott csend a magasabb fejlettségi fok?