Változnak az idők és a frizurák is

2024.01.26. 11:30

Hosszú az út a dauertől a balayage-ig - Deres Nóra mesterfodrász az elmúlt 20 évről

Lehetnek szőkék, vörösek vagy barnák, trendkövetők vagy rendhagyók, a fehérvári nők épp úgy változnak, ahogy a világ. Deres Nóra fodrászmester őket és az elmúlt 20 évet ünnepli, s benne azt, hogy az önálló vállalkozás és az öt gyerek mellett is képes volt mindig a megújulásra.

S. Töttő Rita

Bármilyen szakmáról is legyen szó, a legfontosabb a folyamatos megújulási képesség

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

20 évet ünnepel idén Deres Nóra fodrászmester. Vagyis egészen pontosan azt, hogy 20 évvel ezelőtt – tapasztalatlan, szinte kezdő fiatal szakemberként – megnyitotta első üzletét Székesfehérváron. Ám ha a szakmában töltött idejéről beszélünk, akkor bizony ez már van 24-25 év is, árulja el. Saját lábon állni, vállalkozást vezetni, oktatófodrászként működni, öt gyermeket szülni és nevelni már önmagában is nagy teljesítmény, de mindehhez nála még hozzájön a versenyek, bajnoki elismerések, továbbképzések sokasága is. Mert, mint mondja, bármilyen szakmáról is legyen szó, a legfontosabb a folyamatos megújulási képesség. Ő pedig az a fajta szakember, akit mindig vezet a kíváncsiság, a kreativitás. Beszélgetünk trendekről, a nők változásáról és arról is, hogy tudja megtartani manapság egy nő az egyensúlyt egy olyan világban, ahol mindenhol 100 százalékot követelnek tőle.

- Tanuló éveimet is aktívan töltöttem, melynek végére becsöppent az első gyermekem. Így indult el a pályám. Nyilván nagyon sok nehézség adódott, melyek közül talán a legnagyobb az a féltés volt, melyet a környezetemtől kaptam, amikor le akartak beszélni a saját vállalkozásról. A sok rossz tapasztalat miatt ugyanis megpróbáltak elterelni, és máig nem tudom, mi volt bennem az a gyújtóerő, amely mégis továbbhajtott az önállósodás felé. Valószínűleg már akkor is tudtam, hogy a célokat, melyek gyerekkorom óta kísértek, máshogy nem fogom tudni megvalósítani. Pont olyan volt az én életem, mint a süket béka meséje: az jutott el a célig, amelyiknek azt mondták, úgysem fog sikerülni, el fogsz bukni. Én is süket voltam ezekre az intésekre, nem akartam meghallani őket, csak arra figyeltem, mi a célom. Kicsit persze bennem lehetett a fiatalság naivitása is, hiszen mai ésszel már nem biztos, hogy el merném kezdeni.

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

20 év alatt nagyon sokat változott a világ, a fodrász szalonok élete, sőt, a nők maguk is. – Számos hullám érkezett, majd távozott, ez tény. Az első formabontó téma, amit én kipróbáltam, az az aszimmetrikus vágás volt. Minden újdonságot szerettem kipróbálni, sőt, azokat hasznosítani is a mindennapokban. Az évek alatt a színekben is nagy változások voltak: volt időszak, amikor a szőkék domináltak, aztán jöttek a vörösek, majd a barnák. Volt, hogy a teljesen egyszínű hajak voltak divatban, majd jött a színátmenetes technikák sora. Ez a mai napig divatos, sokan kérik s mostanra számtalan technikája is létezik az ombré-től a balayage-on át a copacabana-ig minden trendi.

A nők is máshogy állnak ma már a frizurakészítéshez. A fodrászat ma már inkább a mindennapos „hajakról” szól, nem a különleges, beszárított, formázott alkotásokról. Pedig bizony… - Emlékszem, 20 éve egy szilveszteri napunk úgy nézett ki, hogy reggel 6 órakor kinyitottunk és este 6-kor fogadtuk az utolsó vendéget. Sor állt az üzlet előtt, hiszen akkor még fontos volt a hölgyeknek az elkészített, formázott frizura, amelyet kértek színházi alkalomra, baráti találkozók és családi események előtt is. Ehhez ma már nagyon nagy alkalom kell. De fordítva is lehet nézni: ma már nem hogy nem ciki, de egyenesen divat a lenőtt haj hatás, ahogy az is, hogy ma már egy negyvenes nőnek sem kell azért levágatnia a haját, mert „ilyen idősen” nem illik neki hosszú hajat viselnie.

20 évet ünnepel idén Deres Nóra fodrászmester.
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A változások miatt tehát nem kell keseregni, de figyelni, követni érdemes. Nóri ma is az utcán figyeli meg az embereket, a fiatalokat, hogy friss lendületet merítsen. Nem ítélkező, hanem befogadó szemmel szemléli tehát a „street fashion” világát. De a legtöbb ihletet és tapasztalatot mégis a versenyek és a továbbképzések világa adja meg neki, teszi hozzá. Melyekre – sok gyermekes anyaként – éjszakánként készül. A titok pedig „a rendben és fegyelemben” rejlik hosszútávon – árulja el, ahogy azt is: nem csak az álmokat és célokat kell látni, de meg kell tervezni az odáig vezető utat is. – Őrzöm és teremtem is a minőséget, ez az én legfontosabb célkitűzésem – teszi hozzá. Ezt mutatják a magyar bajnoki ezüst és arany érmek, a nagy világversenyek erős eredményei vagy például a Kiválóságok Éjszakájának felkérése, amelyre kontyművészként érkezhetett. A hétköznapokban is ezt tartja szem előtt: – Szerintem egy fodrász akkor végzett jó munkát, ha valakinek a frizurája olyan, hogy amikor ránézünk, nem azt gondoljuk, hogy „ó, micsoda frizura!”, hanem azt mondjuk: „ó, de jól nézel ki!” Mert akkor sikerült igazán az összhatás!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában