Eleven szeretet szőrben, avagy a négy lábon járó erőgép

A Budapest-London fapados repülőjegy igazán nem vállalhatatlan anyagi teher, naponta többször indul járat, barátom pedig telepakolja a hűtőjét étellel és sörrel, aztán magamra hagy, hazarepül, hogy Székesfehérváron csináltassa meg a fogát, mint legutóbb. Ilyenkor hosszú utakat gyalogolok – stílusosabban kutyagolok – végig Harlow környékén, ahol Rod Stewart is lakik, és ideális a környezet: folyópart hajókkal, hatalmas városi park, erdők és mezők, amerre szem ellát. És néhol oázisként egy-egy pub. Nekem vigyáznom kell Russellel, mert bár elfogad, nem biztos, hogy „helyzetben” teljesíti az utasításaimat. Helyzetnek minősült például, amikor egy falusi templom kertjében a csapot kerestem, hogy megitassam, és a gyanútlan angol felemelte a kezét, hogy megmutassa, merre találok vizet. Russell ezt veszélynek értékelte és azonnal a védelmemre kelt, és mire megfogtam, úgy megugrasztotta az angolt, ahogy szegény átesett a lábközépig érő kerítésen.

Szóval oda kell rá figyelni, mert ő azonnal vált, az agya harci üzemmódba kapcsol, ha olyan ingerek érik. Ezért én, mivel legfeljebb a barátja lehetek, de a gazdája és falkavezére valószínűleg soha, mindennel felszerelem, ami szükséges. Erős nyakörv, póráz, szájkosár és sokkoló van rajta, ha útra kelünk, mert pusztán a fizikai erőmmel csak bajosan tudnám megállítani az ágyúgolyóként meginduló közel nyolcvan kiló izmot, ha Russell úgy gondolja, harcba indul értem.

Miért lett ilyen? Attilával, gazdájával erről beszélgettünk. Bevezetőként arról mesélt, miként került hozzá Russell.  

– Rengeteg kutyát elaltatnak itt Angliában – kezdte a beszámolóját Attila. – Barátom önkéntesként dolgozik egy ilyen helyen, nagyon ért hozzájuk, és ha úgy gondolja, sikerülhet megmentenie egy-egy állatot, gazdát keres nekik, eladja, vagy elajándékozza őket. Amikor hallotta, hogy szeretnék kutyát, felhívott Russell-el kapcsolatban. Elmentem érte és azonnal láttam, hogy a korához képest mennyire nagy, hiszen akkor még csak nyolc hónapos volt. Pár nappal később kiderült, hogy két másik kölyökkel együtt egy alomból lopták el, és valószínűleg aki ezt tette, amikor észrevette, hogy chip van bennük, a helyszíntől három-négy utcányira megszabadult az állatoktól és otthagyta őket az utcán. Így kerültek a menhelyre.

Russell egy Presa Canario, azaz más néven kanári-szigeteki masztiff. Amikor a szigeteket elfoglalták a spanyolok és birodalmuk részévé tették, a telepesek magukkal hozták a szárazföldről nagytestű kutyáikat. Belőlük tenyésztették ki a fajtát a későbbi évszázadokban, ezt 16. századi feljegyzésekben említik először. Őrizték a farmokat, a marhacsordákat, védelmezték a gazdát és vadásztak velük, még viadalokra is kényszerítették, ezzel fejlesztették harci vérvonalát. A tenyésztés során keresztezték a pitbull terrierrel, a dobermannal, a bullmasztiffal és a buldoggal. Még mindig ritkán találkozni velük, de szolgálati, védő és családi kutyaként idővel ismert lett Európa más országaiban is. Svájcban például több kantonban hatósági előírások vonatkoznak rá, tartásuk engedélyhez kötött, sőt, Genf kantonban ilyesmivel nem bajlódtak, egyszerűen betiltották.

Viselkedése kiegyensúlyozott és rendkívül tanulékony: többször felfigyeltem rá, hogy helyenként érti, amit a házban magyarul beszélünk. Amikor felvetettem, hogy talán ideje lenne egy sétára, mert elállt az eső, Russell komótosan feltápászkodott és odasétált az ajtó elé. De a jólnevelt, szelíd óriásból egy pillanat alatt fenevad lesz, ha védelmi üzemmódba kapcsol. A gazdájához végletekig hűséges, és meglepően barátságos a ház többi háziállatával, például a macskát sem bántja: Attiláéknál például kettővel él együtt lenéző nyugalommal. Mivel átlagon felül domináns, képzéséhez következetességre és kemény kézre van szükség. Ezt erősítették meg Attila tapasztalatai is.

– Ha jól tudom, ez a masztiffok legjobb és nagyon értékes fajtája Angliában 2016-tól tartható legálisan. Régebben volt már kutyám, valamennyit értettem hozzájuk, de annyira nem, hogy az Russellhez elegendő lett volna. Mellettünk aztán elkezdett növekedni, egy barátom pedig segített a nevelésében. Nagyon sok munkát belefektettünk, ami azt jelenti, hogy minden nap órákat, hétvégente még ennél is többet, egész napokat sétáltunk, foglalkoztunk vele, tanítottuk.   

Hozzá kell tenni, hogy ehhez a hely, ahol Attila lakik, nagyszerű. Harlow városi parkja hatalmas, sok más hasonló park is megbújik a tipikus angol házsorok között, de sétaút van a közeli folyó mellett két oldalon, erdőrészek is belenyúlnak a város közelében a tájba.

– Az első egy évben a fellelhető összes videót megnéztem, amely a fajtáról szólt, szerintem már könyvet tudnék írni róla. Most már így, hogy elméletben mindent tudok, nincs szükségem segítségre, mert elsajátítottam a legszükségesebbeket: részben magától Russelltől. A fajtát a Kanári-szigeteken tenyésztették ki arra a célra, hogy megvédje az ott élő háziállatokat a ragadozóktól. Kőkemény lett, de borzasztóan intelligens. Harci vér is került bele, azaz egy tökéletes puzzle vált a fajtából. Russell most már kétéves elmúlt, és semmi pénzért nem cserélném el másra, olyan csodálatosan okos és ragaszkodó. Tökéletes állat lett, mindenkinek csak ajánlhatom a fajtát, de tudni kell, hogy nagyon sok energiát kell befektetni a nevelésébe, és kiskorában sokkal több koncentrációt igényel, mint amire én annak idején képes voltam. Amikor még nem szereztem elegendő tapasztalatot és nem fordítottam kellő időt a nevelésére, azt később mind be kellett pótolnom. Russell egy körülbelül hetvenöt kilós, veszélyes munkakutya, amely erős kézbe való. Néha megfordulok olyan helyeken, ahol félnék, ha nem lenne velem, de ha őt meglátják, a legrosszabb kinézetű galeritag is békén hagy, messziről elkerül mindenki. Ő bármitől és bárkitől megvéd.