Megcsillant a tehetség

2023.06.10. 19:30

Telt ház és taps Töbörzsökön

Csordultig telt a Szent István Általános Iskola tornaterme a héten, ugyanis Iskola Bemutató délután címmel ott mutatták be az intézmény falai között pallérozó tanulók év végi gálaműsorát, amelyből a humor sem maradhatott el.

Kecskés Zoltán

A humoré volt a főszerep az 5.-6. osztály tanulóinak előadásán: a hiszékenységről és pletykálásról szólt az a vidám jelenet.

Forrás: Intézmény

A Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola Szent István Tagiskolája a város szélén helyezkedik el Töbörzsökön. Az intézmény egy különleges hely, különleges diákoknak.

„Bemutató délután” – már az elnevezésből is lehet sejteni, hogy bizony élettel telt meg nem csak a táncparkett, de a gálaműsornak otthont adó létesítmény is. Büszke szülők, barátok, ismerősök, érdeklődők tekintették meg az előadást. Olyan volt – úgy vélem –, mint ahogy azt a szervezők megálmodták. 

Feketéné Geiger Bernadett, a munkaközösség vezetője köszöntőjében kiemelte, intézményük kiemelt feladatának tartja a tehetségek felkutatását és kibontakoztatását. A következő órában – mondta a megjelenteknek –, pedig megbizonyosodhatnak arról, hogy ilyen tanulókból jócskán van iskolánkban.

És valóban! A nebulók varázslatos délután teremtettek. Elsőként az iskola táncosai léptek a színre, műsorszámuk címe, pedig a  Töbörzsöki Táncoló Talpak volt. Majd a legkisebbek következtek. Ahogy Feketéné Geiger Bernadett kiemelte, az elsőseik kedvenc órája a testnevelés, ezért szívesen mutatták be az „Előre jobb kezedet!" produkciójukat, melynek keretében mindenki láthatta, milyen egyszerű és játékos tud lenni a gimnasztika. Ezt követően a humoré volt a főszerep, ugyanis a hiszékenységről és pletykálásról szólt az a vidám jelenet, amit az 5.-6. osztály tanulói adtak elő. Őket követte a 2. évfolyam „A három nyúl című verses" meséje, majd az énekkarosok lenyűgöző műsorszámban mutatták meg, hogy a pohár nem csupán ivásra alkalmas, hanem Bizony, tökéletes ritmushangszer!

Az iskola legidősebb diákjai a kifutók világát hozták el. 
Forrás: Intézmény

A gálaműsor második felében elsőként a negyedik osztályosok léptek a parkettre. Andrássy Réka: Szabálytalan mese című versét és a Kiskalász zenekar Nem akarok semmit című dalát adták elő. A jókedvű jeleneteket a kifutók világa váltotta fel az intézmény legidősebb diákjai révén. A műsor zárásaként a hangulat még inkább a tetőfokára hágott, ugyanis a harmadikosok nem akármilyen tánccal – „Ciao Bella!" –  koronázták meg a délutánt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában