Mezőfalvára túráznak

2023.05.02. 21:00

A sport, de legfőképpen a kerékpározás jegyében telik majd a hétvége Dunaújvárosban

Bár a fő programelem a kerékpártúra lesz május 6-án Dunaújvárosban, az érdeklődők már sportágakba is bepillantást nyerhetnek, de akár ki is próbálhatják azokat.

Baráth Eszter

Dunaújvárosban mára már hagyománnyá vált az önkormányzat szervezésében megvalósuló kerékpártúra, amelynek során a jelentkezők a városból Mezőfalvára, majd vissza bicikliznek. A városvezetés már a május 6-i program részletes tervét is közzétette. Ez alapján 8:00 órakor kezdődik majd a regisztráció a Városháza téren, az első ötszáz nevezőnek pedig ajándékkal kedveskednek a szervezők. A résztvevők köszöntését követően 8 óra 10 perckor Délceg Zsófi vezetésével veszi kezdetét a zumba bemutató, 8 óra 30 perckor pedig Pintér Tamás polgármester, az esemény fővédnöke hivatalosan is megnyitja a programot. A résztvevők 8 óra 45 perctől Solyomvári Ágnessel közösen melegíthetnek be, majd 9:00 órakor elrajtol a túra.
14,5 kilométer kerékpározás után a terv szerint 10 óra 15 perckor érkezik a mezőfalvai pihenőhelyre, ahol Nagy Gábor egy extrém kerékpáros triál bemutatóval várja őket. A 11:00 órás visszaindulást indulást követően Dunaújvárosba érve 12 óra 5 perctől pedig Dóczi Zsuzsi vezetésével egy MyGimnastick bemutatót láthatnak az érdeklődők. A sportos programot a 12 óra 25 perckor kezdődő tombolasorsolás zárja majd.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában