Egy kaftánért két miseruha - egy fehérvári régiséggyűjtő mesélő tárgyai

- Nagyapámnak volt egy lajbija, rajta tizenkét ezüstgomb, amiket nagyanyám a hatvanas évek közepén, már nagyapám halála után, egyesével eladogatott. Abban az időben darabjáért egy havi nyugdíjának megfelelő összeget kapott. Mire a mellény hozzám került, már csak két gombja maradt. A hiányzókat szerettem volna pótolni, ezért kezdtem kutatni, keresni a régiségkereskedőknél, piacokon és mindenhol, ahol csak lehetett. A sors iróniája, hogy csak pár hónapja találtam meg a megfelelő darabokat. Viszont annyi sok szép dologra akadtam keresgélés közben, hogy egy idő után nem hagytam ott őket. Így kezdődött – emlékezett vissza a gyűjtő, akivel ugyanakkor más vonalon is szembejöttek a régiségek. 

Habsburg Rudolf bútorai

A 70-es évek közepén vásárolt egy bútor hagyatékot, amiről azt mondták, Ferenc József fiának, Rudolfnak és feleségének, Stefániának a szobájában állt valamikor. Kripcsi József egy jónevű fehérvári ügyvédtől vette, akinek nagybátyjáé volt a bútor. Azt mondták, még a háború előtt a gödöllői kastélyból vásárolta, így került Fehérvárra. 

Tudvalévő, hogy Rudolf öngyilkossága után 11 évvel Stefánia Lónyay Elemérhez – Lónyay Menyhért egykori pénzügyminiszter, később miniszterelnök fiához - ment feleségül. Így bontakozott ki a bútor eredete, amelynek egy része ma is ott áll Kripcsi József ebédlőjében. Az egész nem fér be, mert jóval magasabb, mint a ház belmagassága. A szekrény mellé később vásárolt fegyvereket és olyan korabeli kiegészítőket, díszeket, amelyekkel igyekezett a bútor környezetét korhűvé tenni. Aztán nem volt megállás. 

Beindult a verkli

- Régi dolgokat abban az időben még sok helyen fel lehetett lelni, a mai árakhoz képest pedig „gombokért” meg is lehetett venni őket. Nálam is beindult a verkli. Annyi mindent vásároltam, hogy egy idő után a régiségkereskedők már szóltak, ha valami értékesebb holmi került hozzájuk. Autodidakta módon képeztem magam a témában. Mindig is érdekelt a történelem és nagyon szerettem olvasni. Eredeti szakmámat tekintve azonban szerszámkészítő vagyok, ebből kifolyólag szeretem a precíz, finom ötvösmunkákat. Az ékszerekből azokat gyűjtöttem össze, amiknek a készítésében valami érdekesség, különlegesség mutatkozik – árulta el.

S hogy mekkora a gyűjtemény? Sosem számolta, de az biztos, hogy széles spektrumon mozognak a tárgyak: bútorok, fegyverek, ruhák, ékszerek, régi levelek, dokumentumok. Utóbbiak között olyanok is, amikhez Bécsben árverésen jutott, így pl. Kossuth Lajos és Deák Ferenc levelei, vagy nemesi oklevelek. Nem mindent tudott persze megvenni. Legjobban azt a 18 darabos levélgyűjteményt - benne olyan nagy magyar történelmi alakok írásával, mint Rákóczi Ferenc, vagy Klapka György – sajnálja, amelyről a családi béke érdekében végül lemondott. Túl sokba került volna. De, ahogy mondja, mindent egyébként sem lehet megszerezni.

A ruhák macerásak

- A fegyverekből az 1600-as évektől kezdve az első világháborúig bezárólag tartok, de csak egy-egy, az adott korra jellemző, illusztris darabot. Nagyjából ötven évente változtak. Vannak pénzérméim is Szent Istvántól az utolsó királyig, IV. Károlyig, igaz utóbbi már csak emlékérme. Ezek viszont csak töredékét képezik a gyűjteményemnek. Egy időben ruhákat is gyűjtöttem, de már hosszú évek óta befejeztem, mert nehéz őket megvédeni a molyoktól. A régi ruhákkal a múzeumokban is sok gond van, ezért ritkán veszik elő őket, de ha kiállítják, akkor is légmentesen záródó vitrinbe rakják és oxigénmentesen, csak nitrogénben tárolják őket. Házilag ilyen feltételeket teremteni képtelenség – árulta el Kripcsi József. A ruhák kapcsán aztán előkerültek a gombok is, azok közül is a mentecsatok, amelyek a leginkább ritkaság számba mennek manapság, ugyanis a legtöbb esetben női ékszerré alakították át őket, amikor már nem kellettek a férfiruhára. Ez főként a Nagy Háború utáni időszakra volt jellemző, amikor a díszmagyarral szemben a bocskai került előtérbe a férfiak öltözékében. 

Egy kaftánért két miseruha

Amikor arról faggatom, mely tárgyak állnak különösen közel a szívéhez, azt mondja, mindegyik, hiszen, ha nem így lenne, nem vette volna meg őket. Van azonban olyan, amitől „megvált” az idők folyamán, pontosabban elajándékozta. 

, amelyek Samassa Józsefé (1828-1912, egri érsek, később bíboros) voltak. Ezeket aztán 2019-ben a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumnak ajándékozta. 

Az álom egy állandó kiállítás

A gyűjtemény persze nem arra való, hogy a szekrényben vagy a pincében porosodjon. Kripcsi József álma is az, hogy a belvárosban talál egy száz négyzetméter körüli helyiséget, ahová a bútorok is beférnek és ott hosszabb ideig tartó, netán állandó kiállításon tárja kincseit az érdeklődők elé. Ez azonban eddig nem adatott meg neki. Viszont 2015-ben a Szent Korona Galériában meg lehetett nézni a gyűjtemény egy részét. Arra, hogy a városon kívülre kerüljenek az évtizedek óta összeszedett tárgyak, lokálpatriótaként nem gondol. – Bővíteni már nem nagyon szeretném a gyűjteményt, így is elég sokféle tárgy van benne és olyan sincs igazán, amit mindenáron meg akarnék még szerezni. Persze nyugdíjasként már nem is engedhetném meg magamnak, hogy ilyenre költsek. 

Hogy mi lesz a régi világban egykor élt emberek után maradt ékszerek, levelek, ruhák, fegyverek és a többi tárgy sorsa, az tehát még a jövő zenéje.