Nem Hamupipőke-történet - New York-i betegeken segít a fehérvári nő

– Az okostelefonok és a különböző platformok megjelenésével elképesztő mennyiségű – bocsánat a kifejezésért – bugyuta videós tartalom áramlik a mai fiatalokra. Túlnyomó részük pedig semmitmondó, nincs bennük erkölcsi iránymutatás, ami követendő példaként állhatna. Helyette folyamatosan azt sugallják, ha szép, izmos és gazdag vagy, az emberek imádni fognak. Az említett hamis, félrevezető gondolatok ellen igyekszem harcolni a magam módján – ezen szavakkal kezdte beszélgetésünket a New Yorkban élő magyar nő, Fodor Barbara, akit az ott élők Barbara von Dyckként ismernek.

Barbara rámutatott: sok olyan depressziós ember él, akiknek elkél a segítség, akiknél ez a betegség nem pillanatnyi, hanem hosszan tartó állapot. Ilyenkor pedig nem törődnek senkivel és semmivel, és még az sem érdekli őket, ha szeméthegyek és több hónapos rászáradt piszok lepi be lakásukat. Mint mondja, „innen jött az ötlet, hogy miként segíthetnék rajtuk”.

A két kisgyermekes édesanya önként és szó szerint dalolva fogja a takarítókészletét, és kipucolja a helyiségeket – természetesen előre egyeztetve –, mindezt pedig videóval is dokumentálja, hogy megmutassa az embereknek a rideg valóságot. Titkon pedig abban is reménykedik, hátha valaki követi a példáját. Persze mindez nem valósulhatna meg párja és családja támogatása nélkül, akik teljes mellszélességgel mögötte állnak.

Beszélgetésünk során arra is fény derült, hogy egy ingyenes dolgokat kínáló csoport tagjaként kerül kapcsolatba a rászorulókkal és az ő helyzetükkel, akikre már a szomszédjuk is folyamatosan panaszkodik az áldatlan állapotok miatt. Ezt követően lebeszéli a találkozót az érintettekkel, bár – mint mondja – ez sokszor nem egyszerű, mivel az ilyen betegségben szenvedők zárkózottak, nem kérnek a segítségből, de mivel ő maga is küzdött hasonló démonokkal, már tudja, hogyan értsen szót velük. Szeretne tetteivel maguknak a rászorulóknak és másoknak is jó példát mutatni.

– A munkásságommal szeretnék ösztönözni, inspirálni másokat is, hogy átéljék, amit én, hogy bár nagyszerű érzés kapni, de még jobb adni. Ha tíz mentális betegségben szenvedő emberből egyet is ki tudok mozdítani a sötét világából, és lökést adni a változásra, már megérte. Szerencsére volt már ilyen élményem, megöleltek, és csak annyit mondtak, „köszönöm”, benne minden hálával és szeretettel. Remélem, videóimmal nemcsak az itteni környezetemben lévőket, de a magyarországiakat is sarkalni tudom a cselekvésre, ahol szintén rengetegen küzdenek hasonló gondokkal.