Fontos megelőzni

2022.05.28. 16:00

Lúdtalp, a csendes rendellenesség

A bokasüllyedés, vagy közkeletű nevén lúdtalp gyermekkorban alakulhat ki, és mivel fájdalmasabb tüneteket csak később okoz, sokszor talán fel sem tűnik. Megelőzhető, ezért nagyon fontos odafigyelni arra, hogy éppen járni tanuló gyermekünk ne mezítláb közlekedjen a lakásban!

Borsányi Bea

A képen jól látszik a lúdtalp egyik jele, a befelé dőlő sarokcsont. Felnőttkorban ez már nem korrigálható

Forrás: Shutterstock

– Sokan fordulnak orvoshoz lúdtalp miatt akkor is, ha tüneteket nem mindenkinek okoz – válaszolta Kozma Péter ortopéd főorvos arra a kérdésre, mennyire gyakori probléma a bokasüllyedés. – A lúdtalp valójában a lábboltozat lesüllyedése, s a leggyanúsabb jel, amely leginkább feltűnhet a szülőknek, hogy a gyermek sarokcsontja is bedől járás közben – folytatta a szakorvos, majd hozzátette: lúdtalpról hároméves kortól lehet beszélni, ettől fiatalabb gyerekeknél a lábboltozat helyét a talpi zsírpárna tölti ki, vagyis ebben a korban a „tele” talp normálisnak tekinthető. 

A boltozatos szerkezet újszülöttkorban még nincs meg, az csak a későbbi életkorokban alakul ki. Ha ez nem történik meg, akkor beszélhetünk lúdtalpról, ami panaszt gyerekeknél ritkán okoz, felnőttkorban már inkább. A legfontosabb feladat tehát a lúdtalp tekintetében a megelőzés. – A lábboltozat ki nem alakulásának legfontosabb tényezője – és ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni – az otthoni kemény parketten, járólapon történő mezítláb járás! A lakásban való mezítláb közlekedés nem tévesztendő össze a szabadban – kertben, kavicsos tóparton, füvön vagy egyéb természetes felületen – történő járással, ami valóban egészséges. A lakás kemény burkolatai nem jelentenek ingert a talpizomzatnak, ami ellustul, ellapul, ezzel megakadályozza a lábboltozat kialakulását – hívta fel a figyelmet Kozma Péter. 

A megelőzés egyik sarokköve, hogy otthon, illetve a bölcsődében, óvodában is megfelelő kialakítású cipőt, szandált viseljen a kisgyermek a járni tanulás időszakában. A kisbaba bokája a járás megkezdésénél felépítéséből adódóan befelé dől. Ennek a korrigálására a szupináló cipő a legalkalmasabb. Sok gyártó állítja persze, hogy az ő termékei ilyenek, ezért jó tudni, hogy az igazi szupináló cipő olyan kifelé döntött sarkú, betét nélküli gyerekcipő, amely korrigálja a boka bedőlését, és a támasztás hosszan előrevezetett erős, magas kéreggel történik. 

Kozma Péter: Az otthoni kemény parketten, járólapon történő mezítláb járás a lúdtalp kialakulásának legfőbb oka
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A cipőn kívül sokat segít a lábtorna is – egyszerű, napi kétszer tíz percet igénybe vevő gyakorlatokkal erősíthetők a talp izmai. Ilyen a lábujjhegyen, a sarkon és a talp külső élén történő járás, valamint tárgyak – például toll, golyó, papírfecni – földről a lábujjakkal való felvétele. Ehhez azonban kitartás kell – leginkább a szülő részéről, hogy mindennap odaüljön a gyermek mellé gyakorolni. 

Korunk egyik leggyakoribb és legtöbb egészségügyi problémát okozó jelensége, a túlsúly a bokasüllyedésre sincs jó hatással! Lúdtalp miatt panaszok azért jelentkeznek, mert a lábboltozat hiánya miatt az izmok, inak, szalagok húzási iránya, lefutása megváltozik, görcsbe jön, az ízületek pedig nem megfelelően illeszkednek. A lábboltozat megváltozása a térdek beforgását, megrogyását, a csípőnk behajlítását, fenekünk kitolását eredményezi. Lúdtalp miatt ezért mozgásszerveink több pontján is kialakulhat rendellenesség: fájhat a talpunk, a bokánk, a lábszárunk, a térdünk, sőt a csípőnk és a derekunk is. – Kezdetben még csak nyomásérzékenység vagy terhelésre – hosszabb távú gyaloglás, futás – fellépő fájdalom figyelhető meg, de az előrehaladottabb, súlyosabb lúdtalp jelentős mozgásbeszűkülést okozhat. Akár gyerekeknél is. 

Szerencsére nem túl gyakori az ilyen, de nagyon nehezen gyógyítható, ha egyáltalán gyógyítható a jelenség – tette hozzá a szakorvos, aki azt is elmondta, hogy a lúdtalp következményei az olyan elváltozások is, mint a kalapácsujj vagy a nagylábujj bütykösödése. Gyermekkorban az igen nagy fokú bokasüllyedésre végső esetben létezik műtét is, amellyel a lábtőcsontok közé egy kis csavart építenek be, és amelynek megfelelő ideig kell a lábban maradnia, hogy némi fájdalmat okozva arra késztesse a lúdtalpas gyermeket, hogy korrigálja a járásmintázatát. A bokasüllyedés következtében kialakuló fájdalom csökkentésére felnőtteknél alkalmazható talpbetét, esetleg gyógycipő, fizikoterápiás kezelések, gyógyszerek, kenőcsök és gyógytorna is. Tizennyolc éves kor felett azonban nagy javulást már nem lehet elérni, hiszen addigra lezárul a csontosodás. Innentől 35-40 éves korig stabilizálható az állapot, aztán csontok tekintetében elkezd az emberi test leépülni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában