Faragnak, szőnek és csuhéznak

2020.07.23. 17:30

Nagyon lelkes, aktív gyerekek jöttek össze az idei nyáron a Gyermekműhelyben

A kézművesek házában e héten zajló táborban mindenki serényen dolgozik, s a gyerkőcök egymást is segítik.

Bokros Judit

A szövés a legnagyobb sláger – mesélte Szolga Boglárka táborvezető, aki a képen épp egy kis alkotónak segédkezik

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete minden nyáron gondoskodik arról, hogy a kreatív gyerekek elfoglalhassák magukat, és sokféle technikát kipróbálhassanak. Végül idén is sikerült megszervezni a tábort, amely Gyermekműhely néven fut a héten, s tizenöten vesznek rajta részt. Mivel testvérek is jelentkeztek, így a kisebb gyerekeket is fogadják. A legfiatalabb csemete most lesz második osztályos, a legnagyobb pedig 16 éves.

Ottjártunkkor épp a fafaragáson és a gyékényezésen volt a sor, de még sokan szőttek. Az egyesület vezetője, Szenczi Jánosné mellett a táborvezető, Szolga Boglárka fogadott bennünket, aki rögtön elmondta: már a tábor első napjának reggelén megtartották az egészségügyi oktatást a koronavírus-járvány okán. A gyerekeknek átadták egyebek mellett a tüsszentési, az étkezési, a kézmosási etikettet, s nagyon ügyelnek az előírások betartására.

A napközis táborban reggel 8 órakor kezdődik az élet, és két foglalkozásvezető vezényli le a 16 óráig tartó napot.

Mindenki a korosztályának megfelelő feladatot kapja, és nagyon jó, hogy a nagyobbak már tudják segíteni a kisebbeket. Ezt rögtön láttuk is, mert az egyik nagylány segítségével került le fiatalabb társa szövése a keretről. Jöhetett is a csomózás, de ezt a kislány már magától csinálta.

A szövés a legnagyobb sláger – mesélte Szolga Boglárka táborvezető, aki a képen épp egy kis alkotónak segédkezik

Boglárkától tudjuk, hogy a legnagyobb sláger a szövés. Ezzel kezdtek, s mindennap foglalkoznak a technikával, amelyet nagyon kedvelnek a gyerekek. Többen szőttek tarisznyát (vagyis modernebb nevén szütyőt), mobiltartót – mindenki megtervezi, mit szeretne, majd következhet a közös megvalósítás. Emellett kedden a fafaragást lehetett tanulni, szerdán a nemezelés következett, varrás is volt már, és még lesz is (maci, levendulás illatzsák és baba varrásával), de gyékényfonás és csuhézás szintén szerepel a programban. Ám a közös süteménysütés és akár az anyagozás is beleférhet a tábori kínálatba.

Szóval igazán sok mindent sajátíthatnak el a gyerekek, akik az ebédszünetben pihennek többet, egyébként pedig egész nap dolgoznak, kisebb szünetekkel.

Bogi azt látja rajtuk, hogy nagyon lelkesek, kitartóak, és szeretnek visszatérni ahhoz, amit elkezdtek. Minél többet akarnak készíteni abból, amin dolgoznak, és ehhez bizony a kézügyesség is megvan.

A házikó hátsó szobájában három fiatalember várakozott a gyékényfonásra. Mint megtudtuk, a 9 éves Ádám Gazdagrétről érkezett a testvérével, és először vesz részt a táborban, mivel itt tölti idejét a nagyszülőknél. Tetszik neki a program, a közösség, szövéssel pedig csinált már táskát, s a fafaragást is élvezte.

Számos kedves tárgy készül más-más technikával

A fehérvári Bulcsú 12 éves, harmadszor van a táborban, és szeret például varrni, de a többi technika is érdekli. Gábor szintén 12 éves, és ő egy éve jár fafaragó szakkörbe, szóval mind a környezet, mind ez a technika ismerős számára. Aznap kardot faragtak, és nagyon jó érzés, hogy tudnak játszani a maguk készítette tárgyakkal.

A nyolc és fél éves Dala Sára a szomszédban lakik, és első fecske a táborban, de máris nagyon jól érzi magát. Otthon is szeret alkotni, szívesen rajzol vagy fűz gyöngyöt. Hétfő óta már csinált négy klassz, színes karkötőt más-más technikával, kipróbálta a szövést, beszélgetésünk előtt pedig a faragásban merült el. Tetszett neki, hogy állatfigurákat készíthetett, és nagyon várta, hogy újra varrhasson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában