Bezártság és agresszió: ez a próbatételek időszaka

– Feltételezem, hogy ha másért nem, a büntetés-végrehajtás, a börtönök működtetése miatt sokat foglalkoztak már azzal, mi történik az emberrel bezártságban. Mindent tudunk már erről?

– Sajnos nem. A bezártság megélése nagyon összetett kérdés. Fontos az, hogy mikor kezdődik az ember életében és személyiségfüggő is. A bezártságot felfoghatjuk egyfajta ingerelvonásnak, melyre az idegrendszer, a személyiség reagálása különböző lehet. Mérei Ferenc elismert pszichológus, amikor börtönbe zárták politikai fogolyként úgy nyilatkozott, hogy végre most lettem szabad. Gondolatait, ötleteit wc papírra írta le, mely a későbbiekben Lélektani naplóként jelent meg kötet formájában. Úgy élte meg, hogy most nem zavarja senki és tud alkotni. Göncz Árpáddal, volt köztársasági elnökünkkel együtt raboskodtak. Göncz Árpád egyik visszaemlékezésében úgy nyilatkozott, hogy Mérei nagyon sokat segített neki a börtönévek elviseléséhez. Mások személyisége viszont szétesik, akár a pszichózis, azaz elmebetegség különböző tüneteit is produkálhatja. Nem lesz képes megküzdeni az új helyzettel.

– Milyen személyiségtípusok szenvedik meg a legjobban a bezártságot?

– A Jung által megfogalmazott extrovertált típusnak a nehezebb alkalmazkodni az ingerszegény környezethez. Az extrovertált személynek ingerekre, helyzetekre, kalandokra, élményekre van szüksége, hogy jól érezze magát, amit a bezártságban nagyon nehéz pótolni.

Az introvertált, az inkább befelé fordult személy a zártságot jobban el tudja viselni, különösen akkor, ha van lehetősége az érdeklődési köreit lekötni, megvalósítani azt, amit mindig is szeretett volna, de nem volt rá ideje.

– Sokan nem csak otthon maradnak, de otthonukban egyedül is vannak. A magánnyal szemben mivel lehet küzdeni?

– Ha valaki egyedül van, nem biztos, hogy magányos is. Elképzelhető, hogy ő választotta ezt a helyzetet, mert csalódott az embertársaiban, gyerekekben, rokonokban. Ez az ember nagyon jól érzi magát egyedül, számára az volna az elviselhetetlen, ha ezt az életformát valami megtörné. Például nem tudja magát már ellátni, otthonba kerül és ott képtelen megtanulni az alkalmazkodást, mert minden és mindenki zavarja őt. A másik helyzet az, amikor valaki a saját otthonában egyedül van és magányos. Valami oknál fogva egyedül maradt és ezt a helyzetet nehezen viseli el. Ilyen esetben sokat segíthet a fiatalabb generáció. Megtaníthatja a mai technikai eszközök használatára, számítógép kezelésére, bevezetheti a Skype-programba és ezek használatával nem kell személyesen találkozniuk, különösen a mai koronavírusos világban, hanem véleményt cserélhetnek úgy, hogy látják is egymást.

– A bezártság gyakran vezet agresszióhoz? Lehet tartani attól, hogy a tartós bezárt együttlét egymás ellen fordít házastársakat, családtagokat?

– Sajnos igen. Ez attól is függ, hogy a család korábban hogyan működött. Mennyire voltak a családtagok egymással őszinték, milyen rejtett szenvedélyeik voltak, melyekről a többiek nem tudtak, és ennek kiélése most akadályba ütközik. Szerető, drog, játékszenvedély, kihűlt párkapcsolat, generációs problémák? Ez az akadály óriási frusztrációt jelenthet a titkolózó családtagnak, és tudjuk, hogy a frusztráció agressziót von maga után. Ez az agresszió lehet verbális is, de sajnos átmehet tettlegességbe az egyének kognitív és érzelmi intelligenciájától függően. Wuhanból, a 11 milliós városból, ahol már lecsengett a koronavírus, olyan híreket olvasunk, hogy a bíróságok nem győzik felvenni a válókereseteket. A zártság, a karantén úgy tűnik, hogy nagyon megviselte a párkapcsolatokat.

– Mennyi időt bír ki az ember lelki sérülés nélkül az otthonában? Mivel lehet oldani a feszültséget?

– Ahogy már korábban kifejtettem, ez lelki alkat kérdése. Viszont attól is függ, hogy az otthonomat korábban hogyan rendeztem be. Mennyire idegen számomra az a lakás, ahol lakom, vagy mennyire az otthonom? Ha nagyon tudatosan korábban már otthont formáltam a lakásomból, megvannak a saját tárgyaim, képeim, virágaim, könyveim, a hobbim fontos kellékei, akkor nagyon sokáig ki lehet bírni. Ha csak lakás, ahol élek és nem otthon, akkor ez sokkal nehezebb, hiszen minden idegen számomra, semmit nem érzek magaménak. Ha családban élek, akkor szervezzünk minden napra programokat. A gyerekek legalább délig tanuljanak, akár szülői felügyelettel. Délután lehet olyan közös programokat szervezni, melyben a család összes tagja részt vesz. Attól függően, hogy hol élnek. Vidéken a ház körül lehet kertészkedni, olyan programokat szervezni otthon, amely egyben alkotásról, barkácsolásról is szól. Panellakásokban főzőprogramokat, közös TV-nézés a gyermekek korához igazítva a programokat, majd ezek megbeszélése, akár az internet világába is elkalandozhatunk szülői felügyelettel. Fontos, hogy a család egyik tagja se maradjon ki a közös programokból. Teret kell adni a különböző hobbik kiélésének és ennek lehetőségéről mindenkit biztosítani kell.

– Vezethet ez az időszak sokáig, akár sírig tartó lelki sérüléshez?

– Attól függ, hogy meddig tart ez a zártság, annak függvényében alakulhatnak ki lelki sérülések a korábban már említett személyiségtípusok függvényében. Bár a traumapszichológiában régóta ismert tény, hogy egyazon megrázó, traumatikus események közvetlen érintettjei vagy szemtanúi közül egyesek súlyos lelki sérülésekkel küszködnek éveken át, másoknál a lelki sérülések átmeneti jellegűek, és rövidebb-hosszabb megküzdés után vagy visszatérnek rendkívüli küldetésükhöz, vagy eredeti foglalkozásukhoz. Tehát attól függ, hogy az egyén milyen megküzdési stratégiával rendelkezik.

– A tartós félelemérzet veszélyes?

– A pánik miatt szorongok, vagy félek? Mi a különbség a két állapot között? A szorongás és a félelem hasonló érzelmi állapotokat vált ki az emberben. A félelemnek megvan a tárgya: tudom, hogy mitől félek, például a koronavírustól, és tudok kidolgozni programokat ellene, mint amilyen a rendszeres fertőtlenítés, a szájmaszk viselése, az otthon maradás. A szorongásnak nincs meg a tárgya, de ugyanaz az érzés, mint a félelem, bár lehet összetettebb is. Itt az a dolgunk, hogy elemezzük önmagunkat: mikor kezdődött a szorongás? Mi történt akkor? Miben változott meg az életem azóta? Egyedül nehéz rájönni a szorongás okára.

Beszélgetni kell azzal az emberrel, akiben legjobban megbízom. Ilyen lehet egy barát, barátnő, kolléga, szülő. Ha nem segít, fel kell keresni egy pszichológust, vagy pszichiátert, akivel megbeszélem a helyzetet. A beszélgetések közben jövök rá a saját problémámra. A lényeg: a szorongást kell átalakítani félelemmé, akkor tudok rá kidolgozni megküzdési stratégiákat, egyébként a tüneti kezelések nyernek alkalmazást: ilyen például a jóga, az autogén tréning, ilyenek a különböző relaxációs módszerek, melyek megtanítják az embert együtt élni a tüneteivel. Véleményem szerint mindig az okokat kell megszüntetni, nem a tünetet kezelni. A tartós félelemérzet veszélyes tud lenni, nevezhetjük halmozott stressznek is.

Ezek az állapotok szinte mindig pszichoszomatikus tüneteket vonnak maguk után, mit amilyen a gyomorfekély, a nyombélfekély, a vastagbél gyulladás, ilyenek a bőrtünetek, az asztma, a magas vérnyomás, a szívritmuszavarok. Ebben az esetben is a kiváltó ok megszüntetése a fontos.