Ha a panaszkodás rendszeressé válik, beépül a személyiségbe is

Genetika, rossz szokás, nemzeti örökség? – tettem fel a kérdést beszélgetőpartneremnek, Saller Szilvia erőforrás-fejlesztő coachnak, a Magyar Coach Szervezetek Szövetsége alelnökének. „Egyénfüggő, hogy ki panaszkodik és ki nem. Ha megkérdeznénk, kinek lenne oka panaszra, azt mondhatnánk, mindenkinek. Az viszont, hogy ki mennyit panaszkodik, nem áll összefüggésben azzal, hogy mennyi oka van a panaszra. A panaszkodás egy olyan elakadás, amely általában egy múltbeli eseményre, egy olyan helyzetre vezethető vissza, amiben nem az történt, amit az egyén szeretett volna. Az elakadás oka, hogy az adott ember a berögzült és megszokott látásmódja miatt nem veszi észre a megoldást. Más szóval a fókusz a problémára irányul, és nem a megoldásra”, magyarázta szinte egy szuszra a coach.

Mikortól ártalmas?

A panaszkodás persze önmagában nem ártalmas, hiszen sokan működnek úgy, hogy ha kimondják – szakszóval élve ventilálják – a bajukat, a sérelmüket, megkönnyebbülnek. A gond akkor kezdődik, amikor sokat, vagy szinte állandóan és hosszasan soroljuk a sérelmeinket, a bajainkat. Ez ugyanis a panaszkodóban is negatív folyamatokat indít el.

– Először csak egy kellemetlen hangulatot vált ki a panaszkodás, ami, ha rendszeressé válik, beépül a panaszkodó ember jellemébe és akár a személyisége részévé is válhat. A panaszkodásra való hajlam azonban összefügg a stressz szintjével is. Minél feszültebb valaki, annál hamarabb behívódnak a negatív gondolatok – folytatta a coach, aki azt is hozzátette: – Ma már kutatások bizonyítják, hogy a gondolataink formálják a mindennapjainkat, és ezen keresztül a viselkedésünket, és a személyiségünk alakulását is. Nagyon sok olyan érzelmi minta, tapasztalat, emlék és élmény épül be az életünk során a tudatunkba, amely meghatározza a testi és a szellemi hogylétünket, illetve azt, mennyire leszünk rugalmasak a minket érő hatásokkal, a velünk történtekkel vagy más emberek viselkedésével kapcsolatosan. A panaszkodásra hajlamos emberek általában rugalmatlanok.

Szellemi állóképesség

Ezen a ponton a tréner bedobta a szellemi állóképesség fogalmát is. Ez az a képesség, egyfajta erőforrás, amelynek a segítségével minden helyzetre megfelelő választ tudunk adni. Ha valaki minden helyzetben csak a rosszat, a problémát, az akadályokat látja, mindig csak panaszkodik, annak beszűkült a tudatállapota, rugalmatlan, és a szellemi állóképessége is csökkent. A panaszkodás ráadásul öncélú, a panaszkodó valójában nem vár segítséget, megelégszik azzal, hogy sajnálgatják, szörnyülködnek a nehézségein, és ő kedvére szenvedhet. A panaszkodó ember figyelmet, szeretetet, megbecsülést akar. Általában bizonytalan önmagában, szorong, fél valamitől.

Az állandó panaszkodás következtében pedig egy olyan negatív spirálba kerül, amelyben egyre mélyebbre süllyed, és minél mélyebbre kerül, annál nehezebben jön ki belőle. De mégis mit tud tenni, ha valakinek elege van a saját panaszáradatából?

Ki lehet gyógyulni

– Komoly tudatosság és napi gyakorlás kell ahhoz, hogy a berögzült szokásmintát megváltoztassa. De a jó hír az, hogy meg lehet csinálni! – mondja Saller Szilvia, aki megosztott egy gyakorlatot is velünk. Határozzák el, hogy 21 napig nem panaszkodnak! Tegyenek egy karkötőt a jobb csuklójukra. Ha azon kapják magukat, hogy panaszkodtak, tegyék át a karkötőt a másik csuklójukra. Ebben az esetben újraindul a 21 nap számlálása. Minden olyan nap, amikor átkerül a karkötő a bal csuklóra, tudják, hogy nem sikerült megállni panaszkodás nélkül. A gyakorlat lényege a tudatosság fejlesztése, annak a felismerése, hogy panaszkodtak és a kontroll erősítése a panaszkodás elkerülésére.

Ezen felül még számos technika létezik, és a pozitív hozzáállás is tanulható, egyedül azonban nehéz, ezért érdemes szakemberhez fordulni.