Az emlő önvizsgálatát is meg lehetett tanulni

2019.02.26. 07:45

Rákellenes világnap: nyílt napot tartottak a prevenció jegyében Fehérváron

A rák elleni világnaphoz kapcsolódóan hétfőn délután nyílt nappal várta az érdeklődőket a Kézenfogva Onkológiai Klub A Szabadművelődés Házában.

Borsányi Bea

A klub tavaly ünnepelte fennállásának negyedszázadát

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Vérnyomásmérés, életviteli, illetve diétás tanácsadás, valamint az emlő önvizsgálatának oktatásával várták a 25 éves klub szervezői, tagjai az érdeklődőket, de arra is lehetőség nyílt, hogy daganatos betegségből gyógyultakkal beszélgessenek a nyílt napra érkezők. A program Pénzes Márta vezető gyógytornász előadásával zárult, aki a nyiroködéma műtét utáni kialakulásának lehetőségéről, illetve a kezelési módszerekről beszélt. Ahogy azt Habil Józsefné, a klub vezetője elmondta, a rendezvény legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés és a rendszeres szűrés fontosságára, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni.

A klub tavaly ünnepelte fennállásának negyedszázadát

A klub tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, és annak idején azért hívták életre, hogy segítse a daganatos betegeket a rák elleni küzdelemben, és egyben támogassa a családtagjaikat is. Ezen felül természetesen a betegség utáni rehabilitációban is igyekeznek támogatást nyújtani az érintetteknek: felvilágosító, ismeretterjesztő előadásokat tartanak szakemberek segítségével, de sportnapot, közös főzéseket, kirándulásokat is szerveznek, hogy ne csak a test, de a lélek is gyógyuljon.

A klub nyitott, minden hétfőn 15 órától tartja összejövetelét A Szabadművelődés Házában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában