Evésbe fojtott problémák: Mi az a szint, ami már „nem fér bele”?

A közvélemény nagyjából Diana, egykori walesi hercegnő halála után kezdett foglalkozni a különböző evészavarokkal, amelyeknek két legismertebb formája az anorexia, vagyis kóros soványság és a bulimia, azaz kóros falánkság. Ezeken belül számos formája létezik az evészavarnak. Ilyen a falászavar, amikor az egyénre falási rohamok törnek rá, vagy az éjszakai evésszindróma, amikor a napi stresszes munka mellett nem éhes az illető, viszont éjszaka pótolja a szervezet, amit nappal nem kapott meg, szintén falás formájában. De ide tartozik az orthorexia nervosa is, amikor valaki kényszeresen sokat foglalkozik az egészséges táplálkozással. Nem az ételek mennyiségére, hanem minőségére figyel beteges mértékben az illető.

– A betegségek nem vezethetők vissza egyetlen okra, az viszont igaz, hogy mindegyik hátterében valamilyen pszichológiai probléma áll – tudtuk meg Halas Csilla pszichológustól. Az érintett azért kezd el túlzott mértékben enni, mert például elvesztette a társát, túlzott teljesítményt várnak tőle a munkahelyen, stresszes a magánélete, nem kap elég figyelmet, szeretetet. Az étellel mintegy magába fojtja a negatív érzéseket, kompenzálja a háttérben meghúzódó problémákat. A falási rohamok egyfajta kontrollvesztett, módosult tudatállapotban következnek be.

Gyakran a szülők, nagyszülők viselkedése vezet oda, hogy a gyerek azt tanulja meg, az étellel befolyásolhatók az érzelmi kapcsolatok. Ha például egy anya nem tudja verbálisan kifejezni a szeretetét, előfordulhat, hogy etetéssel igyekszik szeretetet adni, így a gyermek azt tanulja meg, ha eszik, akkor szeretve van, az evés jutalom, vagy éppen nyugtatólag hat.

– Mindenfajta evészavart komolyan kell venni, mert ugyan az orthorexia nem végződhet halállal, de könnyen elveszítheti az ember a barátait, ismerőseit, hiszen minden idejében csak az étkezéssel foglalkozik. Az elhízás sem okoz halált, ám közvetett módon végzetes lehet, hiszen számos olyan – például szív- és érrendszeri – betegség kialakulásában játszik szerepet, amelyek végzetesek lehetnek. Bizonyos fokig minden elfogadott: néha túl­esszük magunkat, időnként fogyókúrázunk, esetenként napokig tervezzük az ünnepi menüsort. A hangsúly a gyakoriságon van, vagyis ha valami túl sokszor fordul elő, az már baj. Ilyenkor kell a magunk, vagy gyermekünk számára segítséget kérni.