Sérülésekkel teli évet hagy maga mögött az agárdi exatlonista, Kása András

Nehéz év áll mögötted, de talán kezdjük is a legfontosabb kérdéssel: hogy vagy?

Köszönöm, most már jobban. Márciusban bokaszalag szakadásom volt, nyáron biciklizés közben törtem el a középső ujjamat, őszre pedig a térdem csúszott szét, műtétre volt szükségem, szeptember óta tart a rehabilitációm Balatonalmádiban. Most már kitöréseket csinálok, le tudok térdelni, egyre erősebb a lábam. Ha minden jól megy, akkor január közepétől ismét munkába állhatok.

2020 az egész világ számára egy kihívásokkal teli év volt a koronavírus-járvány, és annak minden következménye miatt. Téged hogy érintett a vírus?

Munka szempontjából nem gátolt, a szemétszállítás ugyanis nem áll le, mindig dolgozunk. Szerencsére a járvány se a családban, se az ismerőseim között nem ütötte fel a fejét, így egészségügyileg átvészeltük a dolgot. A tervezett sportesemények szempontjából azonban már más a helyzet, sajnos rengeteg dolgot nem tudtunk megvalósítani az agárdi, gárdonyi terveinkből, hiszen ezek egyik célja a turizmus erősítése is lett volna, ám arra idén a Covid rányomta a bélyegét.

Történtek azért persze jó dolgok is! Meghívást kaptam például a BakonyRun futóversenyre, ahol sikerült annyira összebarátkoznom a szervezőkkel, hogy azóta már a hivatalos csapat tagja is lettem. Emellett testvérformációjuk, az ExtremeRush is tiszteletbeli tagjává választott, én vezényelhettem le sérülten az első bemelegítéseket az első futóversenyen. Óriási élmény volt, jövőre pedig tervezzük a folytatást!

A nyáron sikerült sok helyre ellátogatnunk, leteszteltük hazánk több élményfürdőjét is, így jártunk Sárváron, Balatonfüreden, Tatabányán és Cegléden is. Utóbbi esetében egy 600 négyzetméteres akadálypályán szervezett 2 napos verseny lebonyolítására kaptam felkérést, ez mondhatni már hagyománnyá vált. A nyár egyik legfelejthetetlenebb élménye pedig egyértelműen a családi lakókocsis nyaralás volt Kiskunmajsán.

Mint azt tudjuk, szép nagy a családod! Hogy telt számotokra idén a karácsony?

A karácsonyunk igen jól sikerült, ha úgy vesszük, minden rosszban van valami jó: párom, Brigi édesanyjának volt egy nyaki érszűkülete és kapott egy sztrókot, lebénult bizonyos százalékban a bal fele, de már nagyon jól tudja használni a kezét. Ez volt december 1-jén, mama azóta nálunk van. Így tehát ő is itt volt velünk, mellette pedig hazajöttek Ausztriából a nagylányomék. Összeült a család, tudtunk unokázni. Mamával készítettünk vagy 50 kg káposztát, Brigi a hagyományos tyúkhúslevesért felelt, én pedig csirketortát raktam össze. Természetesen a bejgli nálunk sem maradt el, december 23-án este álltunk neki, és másnap hajnali 4-ig sültek a finomságok.

És mik a terveitek szilveszterre?

Általában 40-50 fő szokott itt bulizni, a diszkófényektől elkezdve a zenéig minden van. Idén azonban ez más lesz, szűk családi körben tervezzük eltölteni az év utolsó napját. Szerencsések vagyunk, a telkünkön van egy kisebb és egy nagyobb ház, így a kicsiben a 14-18 év közti gyerekek lesznek, a nagyobban pedig a felnőttek. Zenehallgatás, iszogatás, beszélgetés, az év megvitatása, a jövő évi tervek átbeszélése a cél. Aztán abban a pillanatban, hogy megszűnik a rendkívüli állapot, azonnal csapunk egy pótszilvesztert. Ha az márciusban lesz, akkor akkor!

Ha már szóba került 2021: számodra mit tartogat a következő év?

Az egyik legnagyobb tervünk egy kisbaba! Sokan mondják, hogy már így is elég nagy a családunk (Brigi előző házasságából 3 lány, András előző kapcsolatából 2 lány, egy közös kisfiú és egy közös unoka – a szerk.), de még fiatalnak tartjuk magunkat ahhoz, hogy bevállaljunk egy újabb apróságot. Szeretnénk egy közös kislányt is.

Sporttal kapcsolatosan is rengeteg tervünk van. Jövőre verseny előtti tréningeket szervezünk az Agárdi Parkerdőbe, melyet én fogok levezényelni. Ezeket 1-2 héttel a futamok előtt hoznánk össze, ahol akadálypálya, futás, Velencei-tókerülés vár az érdeklődőkre.

Nagy tervem egy állandó agárdi akadálypálya kiépítése is, ezt idén a vírus meghiúsította. Úgy érzem, hogy a futással kapcsolatos dolgokban most benne kell lenne, mert a szívem azt súgja, hogy valami nagy vár még rám.

Elindult az Exatlon Hungary 3. évada. Kihívók vagy bajnokok?

Őszintén szólva nincs olyan, hogy egy csapatnak szurkolok. A kihívóknak azért, mert ők hétköznapi emberek, és amikor egy hétköznapi ember legyőz egy olimpikont, az valami elmondhatatlan érzés, melyet nekem is volt szerencsém megtapasztalni. De szimpatikusak a bajnokok is, így mindenképp egy jó évadot várok. Mindenkinek szurkolok, hogy ne sérüljenek meg, közben pedig mi, nézők, jól szórakozhassunk.