Tour de Hongrie

2022.05.13. 19:04

Jakobsen a nyíregyházi sprintbefutó megnyerésével a sárga trikót is átvette (videó)

Az etap legjobb magyar helyezését Karl Ádám szerezte meg.

Fabio Jakobsen nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát pénteken, ezzel az összetettben is az élre állt. Az etap legjobb magyar helyezését Karl Ádám szerezte meg.

A sárospataki rajt előtt az elmúlt napi meleghez képest lényegesen hűvösebb idő várta a kilátogatókat és a mezőnyt, ráadásul a rajt előtt röviddel az eső is megérkezett.

Karl az MTI érdeklődésére előzetesen úgy fogalmazott, sok erőt kivett belőle a csütörtöki sprintnél a helyezkedés és az, hogy az utolsó mintegy negyven kilométerre innivaló nélkül maradt, de ennek ellenére is bízott az újabb jó eredményben. Hozzátette, a nedves burkolatnak a befutónál a féktávok miatt lehet jelentősége, de a cél előtt három kilométeren át szinte nyílegyenes lesz az út.

A borongós idő nem befolyásolta a jó hangulatot a csapatbuszok környékén, az Israel-Premier Tech néhány stábtagja és Carl Fredrik Hagen például kipróbálta a szervezők camping biciklijeit. A Jumbo-Vismánál is optimista volt a légkör, annak ellenére, hogy a csütörtöki hajdúszoboszlói bukásban két kerékpárosukat is elvesztették: a nyitóetapon győztes Olav Kooij vádliját 12 öltéssel varrták össze és már haza is utazott, mellette – mint az MTI-nek elmondták – Mick van Dijke is feladta a viadalt. Rajtuk kívül Einer Augusto Rubio (Movistar) és Arvid de Kleijn (Human Powered Health) hiányzott, így 126-an vágtak neki a Nyíregyházáig tartó 154 kilométeres, 565 méter szintkülönbséget tartalmazó távnak, amely során Erdőbényén hegyi hajrá, majd Tokajban és Kemecsén gyorsasági részhajrá várt a mezőnyre.

Az eső ellenére is sokan buzdították a versenyzőket az út mentén, Erdőbényén például zászlókkal fogadták a bringásokat. Nem volt egyszerű a nap szökésének kialakulása, a magyar válogatott Solymosi Márton megkísérelt belekerülni, a piros trikós Aaron van Poucke pedig a hegyi hajrá megnyeréséig volt érdekelt az elmenésben. Végül négyen maradtak az élbolyban, amelyet két percre engedett el a mezőny.

A záró nyolcvan kilométeren belül egy vonat áthaladása akasztotta meg rövid időre a kerékpárosokat, akik ezt követően az eső elállásának örülhettek, de a véghajrá egyik szereplőjének várt olasz Matteo Moschetti így is bukott. Az esti vizsgálatok után Szilasi László versenyigazgató arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a versenyzőnek a jobb csuklója, könyöke, válla és combja is zúzódott, arról pedig szombaton, a csapatorvosával való konzultáció után hoz döntést, hogy folytatja-e a versenyt.

A szökevényeket a várakozásoknak megfelelően könnyedén érte utol a mezőny 16 kilométerrel a cél előtt, és ezúttal probléma nélkül jutott el a sprintig. A World Tour-vonatok között egy időre feltűnt a magyar válogatott, majd Karl Ádám a BikeExchange sora mögé állt be. A mezőnyhajrában – akárcsak csütörtökön Hajdúszoboszlón – Fabio Jakobsen diadalmaskodott, legjobb magyarnak pedig ezúttal is Karl bizonyult.

Sokat segített a saját vonat, Mészáros Bence fantasztikus munkát végzett, így volt nagyjából két kilométer nyugalmam. Előtte és utána is vonatról vonatra ugráltam

– fogalmazott az MTI-nek Karl, aki felidézte: öt-hatszáz méternél volt egy csatornafedél, amitől leesett a lánc a kerékpárján, és csak harmadjára tudta visszatenni.

Nem volt ideális a helyzetem, hiszen lendületből ekkor már kikerültek néhányan. Azt beszéltük Dér Zsolt szövetségi kapitánnyal, hogy talán túl hamar voltam a jó pozícióban, várnom kellett volna, hogy a később érkezőkkel együtt én is lendületből tudjam kerülni a riválisokat

– jelentette ki Karl, aki két esztendeje 15. lett Nyíregyházán, ezúttal pedig 12. pozícióban tekert át a célvonalon a székesfehérvári 16. és a hajdúszoboszlói 13. helye után.

Javítani szeretnék ezeken a helyezéseken, úgy gondolom, hogy több van bennem. A gyorsaságom megvan, némi szerencse kell és az, hogy minden úgy történjen, ahogy a nagy könyvben meg van írva, akkor ott tudok lenni az első tíz vagy akár öt között

– szögezte le Karl.

Jakobsen a vegyeszónában azt mondta, a csúcssebesség döntött javára. Kiemelte társai segítségét, akik az egész etapon nagyon vigyáztak rá, jó helyzetbe hozták a széles úton rendezett befutóra, ahol a Jumbo-Visma és az Ineos Grenadiers is szépen felépítette a vonatát. A hajrában megtalálta a rést, ahol előretörhetett, és kétszáz méterrel a célvonal előtt megindult. Megjegyezte, hogy bár kicsit nedves volt az aszfalt, ez nem volt nagyon zavaró az egy-másfél százalékos emelkedésű úton.

A második siker nagy magabiztosságot ad az egész csapatnak. Holnap igyekszem még jó eredményt elérni, de a Tour de Hongrie már így is sikeres számomra

– szögezte le.

Az összetettben a legelőkelőbb helyen álló magyarnak járó fehér trikót továbbra is Dina Márton viseli. Mint elmondta, nem volt nehéz nap, a hajrában pedig a sprintvonatban nem kellett dolgoznia. Az elmúlt két szakasz után tudott kissé regenerálódni, így bízik a jó eredményben a következő két napban, amikor várhatóan megpróbál majd szökni.

A vasárnapig tartó, 905 kilométer össztávú magyar körversenyen szombaton a Kazincbarcika környéki 177 kilométeres etap következik három hegyi hajrával és 1325 méter szintkülönbséggel.

Eredmények, Tour de Hongrie:

3. szakasz, Sárospatak-Nyíregyháza, 154 km:

1. Fabio Jakobsen (Quick-Step Alpha Vinyl) 3:25:55 óra
2. Rudy Barbier (francia, Israel-Premier Tech) azonos idővel
3. Sasha Weemaes (belga, Sport Vlaanderen-Baloise) a. i.
...12. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.

Az összetett élcsoportja:

1. Jakobsen 11:59:41 óra
2. Jens Reynders (belga, Sport Vlaanderen-Baloise) 6 másodperc hátrány
3. Barbier 8 mp h.
...8. Dina Márton (EOLO-Kometa) 16 mp h.

Borítókép: A győztes holland Fabio Jakobsen, a Quick-Step Alpha Vinyl Team csapat versenyzője a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik, 154 kilométeres Sárospatak-Nyíregyháza szakaszának befutója után Nyíregyházán 2022. május 13-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!