Birkózó Eb

2022.01.11. 16:15

Ezerötszáz résztvevőt várnak a budapesti birkózó Európa-bajnokságra

A szervezők 1500 résztvevőt várnak a március 26. és április 3. között a budapesti BOK Csarnokban sorra kerülő birkózó Európa-bajnokságra.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke a szervezet keddi sajtótájékoztatóján kiemelte, az eseményt a magyar kormány erkölcsileg és anyagilag is teljes körűen támogatja.

Németh Szilárd elmondta, 

2015 óta nem telt el olyan év, hogy Magyarország - a kormány folyamatos támogatásának köszönhetően - ne adott volna otthont egy-egy rangos birkózóeseménynek.

Hangsúlyozta, a birkózók kiemelten érzékelhetik, hogy a magyar kormány stratégiai ágazatként tekint a sportra, hiszen "nem volt olyan kérésük, ami ne teljesült volna", a sportolóknak pedig minden nemzedéke azért dolgozik, hogy erre rá is szolgáljon.

Fürjes Balázs, a miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a versenyre érkező 1500 résztvevő, illetve óvatos becsléssel 500 külföldi szurkoló több mint tízezer vendégéjszakát jelent, amely a szállodaiparnak úgy kell, "mint egy falat kenyér".

"Makacsul küzdünk a vírussal, de ragaszkodunk a normális életünkhöz, ami nem állhat meg a családok, a turizmus és a sport esetében sem. Utóbbinál ez azt jelenti, hogy biztosítanunk kell a fiataloknak, hogy edzhessenek, versenyezhessenek, hogy kontinentális viadalok legyenek. Magyarország ebben partnere a nemzetközi sportvilágnak, a szövetségek pedig jelenleg különösen értékelik, ha valaki tartja a szavát, így volt ez tavaly az úszó Európa-bajnoksággal, a labdarúgó európai Szuperkupával, vagy az Európa-bajnoksággal is" 

- jelentette ki Fürjes Balázs.

Az Európa-bajnokságról Németh Szilárd elmondta, a 2018-as budapesti világbajnokság magasra tette a mércét, hiszen a mai napig minden idők legjobb eseményének tartja a nemzetközi szövetség. Hozzátette, az akkorihoz hasonlóan az Erkel Színházban egy rangos kulturális eseménnyel szeretnék megnyitni az Eb-t. Az elnök hangsúlyozta, az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően rendezik meg a kontinensbajnokságot, amennyiben lehetőség van rá, akkor telt házat szeretnének, ami egy-egy versenynapon négy-ötezer embert jelent.

A szövetség vezetője felelevenítette, 

a magyar birkózók az Európa-bajnokságok történetében 62 aranyat, 90 ezüstöt és 110 bronzot nyertek.

 

Borítókép: Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke (Koszticsák Szilárd/MTI)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában